A MUNKÁTÓL NEM LESZEL JOBB EMBER

MÉRCE
Szerző: ZSURZSÁN ANITA
2018.07.10.

Napjainkban kemény dolgozó kisembernek lenni dicséretesnek, sőt majdhogynem a helyes élet alapjának számít. A „menj el dolgozni” parancsszó már kifejezett sértésnek számít, amin keresztül lustasággal gyanúsítják a másik felet, sőt azzal vádolják, hogy kevéssel járul hozzá a társadalomhoz, ezzel szemben pedig a „keményen dolgozó kisember” morálisan tisztességes polgárnak tekinthető. Azonban nem mindig volt így.

Több mint 2300 évvel ezelőtt, minden idők legnagyobb filozófusa, Arisztotelész kimondta, hogy az erényes életnek nem a munka az alapja. A Politikában ezt írta erről:

„S csakugyan ez különbözteti meg az egyes alkotmányokat; pl. a demokráciákban mindenki mindenben részt vesz, az oligarchiákban pedig éppen fordítva. Minthogy azonban most éppen a legtökéletesebb alkotmányról tárgyalunk, ez pedig az, amelynek keretében a városállam a legboldogabb, és azt meg már előbb kifejtettük, hogy a boldogság erény nélkül nem valósulhat meg: világos tehát mindebből, hogy a legjobb alkotmányú városállamban, amelynek polgárai általános értelemben véve minden föltétel nélkül igazságszeretőek, ott a polgárok sem kisiparosi, sem kiskereskedői életet nem folytathatnak (az ilyen élet nemtelen és az erénnyel ellenkezik); de még csak földművesek sem lehetnek (hiszen ráérő időre van szükségük mind az erényesség kifejlesztéséhez, mind a közéleti munkássághoz).”

Arisztotelész, Politika (Szabó Miklós fordítása)

Más szóval tehát, akik túlságosan elfoglaltak a mindennapi gépies robottal, azoknak nem jut elég idejük a polgári kötelességeik hatékony elvégzésére, valamint kifinomult erkölcsök kifejlesztésére. A London School of Economic antropológusa, David Graeber múlt hónapban publikálta a Bullshit Jobs című könyvét, amiben többek között arra is rámutat, hogyan távolodtunk el Arisztotelész perspektívájától a napjainkban uralkodó embertelen munka központú attitűdök felé. Graeber amellett érvel, hogy ez a zsidó-keresztény kultúra miatt alakult így, mint sok minden más a kortárs nyugati társadalmakban. A Bibliában, a Teremtés könyvében ugyanis amikor az Úr kiüldözi Ádámot és Évát a Paradicsomból, akkor a nőket a gyermeknevelés munkájával, míg a férfiakat fizikai munkával bünteti, ami egyidejűleg számít büntetésnek és lehetőségnek is, hogy imitálják Isten hatalmát a teremtésben. „A zsidó-keresztény Isten a semmiből teremtette a világot” írja Graeber. „Napjainkban a hívei és a leszármazottai úgy gondolnak saját magukra, mint akik imitálják Istent ebben a tekintetben.” Más szóval, szerintük dolgozni isteni kvalitás.

A középkori Európa feudális társadalmaiban, a fizetett munka funkciója tehát kifejezetten ezekre a teológiai meggyőződésekre épült.

A 7 és 15 év közötti gyerekeket elküldték idegen háztartásokba dolgozni azzal a céllal, hogy elsajátítsák az önfegyelmet és a jómodort, tehát hogy elvben jobb emberré váljanak.

„A munkát, főleg a fizetett munkát transzformatív hatásúnak képzelték” írja Graeber. Az emberek tanoncokból mesterekké váltak, hogy felállítsák a saját üzletüket, és a saját főnökük legyenek...

ITT OLVASHATÓ