A GYÁSZ MINDENKÉPPEN MEGTÖRTÉNIK - ZANA ÁGNES AZ ÉLETVÉGI DÖNTÉSEKRŐL, KONFLIKTUSOKRÓL, TÁMOGATÁSRÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.07.12.

Azoknak ajánlja könyvét Zana Ágnes, akik az életet veszélyeztető betegség vagy a veszteségek terhét kénytelenek elviselni, vagyis valójában mindenkinek. Az antropológus és pszichológiából doktorált családterápiás szakember hosszú évek óta foglalkozik az életvégi ellátások kérdéseivel segítőként, egyetemi oktatóként, kutatóként. Mit mondjak, hogyan mondjam? című könyve, amelyet a Kossuth Kiadó nemrég jelentetett meg, olyan megkerülhetetlen témákról szól, amilyen a halál, a haldoklás, a gyász. A szerző gyakorlati kézikönyvnek is szánta írását, amelynek fő témája minden látszat ellenére elsősorban az élet.

– Létezik-e jó halál vagy jól megélt halál?

– Attól függ, mit értünk jó halálon, ez ugyanis személyre szabott. Ha valaki jól él, megtörténtek vele a fontos dolgok, teljes volt az élete, akkor inkább el tudja fogadni azt, hogy véget ér, mint az, akiben hiányérzet marad. Ezenkívül van, akinek az a jó halál, ha minél gyorsabban bekövetkezik, van, akinek az, ha van ideje elbúcsúzni.

– Ugyanakkor minden társadalomban és korszakban létezik valamiféle társadalmi elvárásrendszer a halállal kapcsolatban, ami nem biztos, hogy egybeesik azzal, ami az egyes ember személyes szükségletéből fakad.

– Mindig megvolt a maga etikettje annak, hogyan kell meghalni, csendesen, kulturáltan, másokat nem háborgatva távozni, meggyónva, megáldozva, felkészülve a túlvilági életre. Merthogy azt csak egy ideje gondoljuk úgy, hogy nincs a halál után semmi, de az emberi történelem során többségben voltak azok, akik szerint következik valamilyen folytatás.

– Mi most az etikett, milyen társadalmi kötelességei vannak egy haldoklónak?

– Általában az, hogy legyen együttműködő a családdal, vesse alá magát a kezeléseknek. Összességében egy meglehetősen regresszív, szinte gyerekszerep az, amibe a beteg ember belekényszerül.

– A hospice-palliatív ellátás alapelve, hogy nem rövidíti meg az életet, de nem is hosszabbítja meg szükségtelen szenvedés árán. Ez a kezelések igénybevételét is más megvilágításba helyezheti, s teret nyit a beteg ember beleszólásának.

– Magyarországon az 1997-es egészségügyi törvényben szerepel a tájékoztatáson alapuló beleegyezés fogalma, tehát az, hogy a betegnek joga van információkhoz, mielőtt dönt a kezelésről. Dönthet úgy is, hogy nem kéri a kezelést. Ez húsz éve létező lehetőség, miközben a magatartási kultúra és a mentalitás változásához sokkal több időre van szükség. Orvosgenerációk nőttek fel a reménynek azon értelmezése szerint, hogy annyi információt kell közölni a beteggel, amennyi az orvos által elvárt együttműködéshez szükséges. Ebben a felfogásban nincs benne az, hogy a beteg esetleg valamit visszautasít. A beteg autonómiájának elfogadásához, az ebből következő másfajta gyakorlat széles körű elterjedéséhez fel kell nőnie két-három orvosgenerációnak...

ITT OLVASHATÓ