2018. július 18., szerda

A BÍRÓSÁG MÁSNAK ÍTÉLTE A BIRTOKÁT, L. SIMON MÉGIS SAJÁTJAKÉNT VALLOTTA BE

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2018.07.18.


Vesztesként jött ki L. Simon László a testvérével folytatott hosszas birtokmegosztási perből. A bíróság a tavasszal megfosztotta a Velencei-tó mellett fekvő családi szőlőbirtok jelentős részétől. A Fidesz politikusa azonban szokatlan húzással azokat az ingatlanokat is beleírta parlamenti képviselői bevallásába, amik már jogerősen nem az ő tulajdonát képezik.

L. Simon László június 1-jén adta le az új parlamenti ciklusra szóló első képviselői vagyonnyilatkozatát, amelyhez négy extra lapot is csatolt, hogy legyen elég hely az ingatlanjai felsorolásához. Nem csoda, hiszen a 31 darab szőlőnek, szántónak, mezőgazdasági területnek és háznak csak a töredéke fért volna el egy szokványos bevalláson.

A Miniszterelnökség egykori államtitkára a 2014-es választás után 24 ingatlannal kezdett, majd 2017-ben hat frissen vásárolt területtel, összesen mintegy 65 hektárnyi seregélyesi szőlővel bővítette a birtokkollekciót.

Most azonban – politikustól merőben szokatlan módon – jóval több területet vallott magáénak, mint ami a valóságban az övé.

A 31 ingatlan között felsorolt számos olyan birtokelemet, amelyekről az év elején bíróság mondta ki, hogy vissza kell adnia öccsének.

A 24.hu áprilisban számolt be a győri ítélőtábla döntéséről. Az ítélet egy 2010 óta zajló családi vitára tett pontot, kimondva, hogy nem L. Simon László a Gárdony mellett található bikavölgyi szőlőföldek és gyümölcsösök jogos tulajdonosa, hanem az öccse, Simon Gábor.

A Simon Panzió körüli birtok eredetileg Simon Gábor tulajdonában volt, de ő más irányú elképzelései miatt belement, hogy eladja testvérének. A papírozás meg is történt, csakhogy a fideszes képviselő nem fizette ki a szóbeli megegyezésben meghatározott összeget, ebből indult a pereskedés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.