Szerző: Almási Alma
2018.05.31.
Ezt a kis töprengést az elsõ szabad választás elõtt írtam. Talán most újra érdekes, hogy már elfelejtettük, hogyan is volt akkoriban…
Választás 1990
Férjhez kell mennem, az idén most már férjhez kell mennem. Nem halaszthatom tovább. Az összes szomszéd vénlány készülõdik, én sem maradhatok magnak. De ez nem is fenyeget, annyi a kérõm, mint rostán a lik, és még eggyel több!
De hát ki is vagyok én, miért is versengenek ennyire a kegyeimért? Hiszen – így mondják mindnyájan – szegény vagyok, rongyos, éhség a küszöbömön, fiókjaimban csak adósságlevelek pénz helyett. De ha õket választom, õk rendbe teszik a zilált ügyeimet, kitakarítanak a koszos kis vityillómban, meglátom majd, milyen szépen fogunk élni, és boldogan. Csak tudnám, mégis mi bennem olyan kívánatos? Éppen nem vagyok már fiatal, és hát szép se igen vagyok. Egy kicsit lusta, egy cseppet romlott, egy kissé ostobácska. Gyanús. Csak mégis meg kéne kotornom azokat a fiókokat mégegyszer a bizonság kedvéért…
Ámbár férjhez menni kellemes. Kellemes, ha körüludvarolnak a kérõk, szaladgálnak a kopogtatócédulákkal, mosolyognak, lihegnek. Ezt az állapotot kéne tartósítani, mert hogy esküvõ után mi lesz… De hát egyáltalán, melyiket válasszam?
Itt van mindjárt a régi szeretõm. Jólöltözött, elegáns, disztingvált, olyan udvarias, hogy szinte hihetetlen! Megváltozott volna valóban? Hiszen tudom én, hogy nem ostoba, nem is tehetségtelen, talán nem is gonosz, csak hát az erkölcsei… Annakidején az erõszakoskodásaival mindenkit kitúrt a környezetembõl, na persze, akkor még naivabb voltam. Hát azért megvoltunk úgy, ahogy, a szomszédok felé mindig mosolyogva, de négyszemközt olykor le-le kevert nekem néhány pofont. Sose viselte el, ha ellentmondtam neki. A közös pénz pedig mindig az õ zsebibe vándorolt. Ámbár rajta meg a háziúr zsarnokoskodott, máig nem sejtem, mibe volt az neki. Na, most már a háziúr is megvénült, megszelídült, õ meg esküdözik, hogy minden másképp lesz, hogy már látja, mennyire helytelenül viselkedett, hogy bízzam benne, még ez egyszer utoljára tegyünk egy próbát, mert szeret. Hmmm.
Na, nézzük a következõt. Ez öreg legény már, a volt szeretõm volt puszipajtása, jobbik és rosszabbik fele is, attól függ, honnét nézzük. Mert ez ostoba és makacs, de van benne szív és lelkesedés. És nem mutat most se hízelgõ arcot. Csak hát szegény, azt hiszem, impotens már. Gyanítom, hogy õ már csak így született, tehetetlennek, annakidején is a volt szeretõm dirigálta. Most meg ráadásul maga is elhiszi magáról, hogy csak õ menthet meg engem. Szegény szamár!
A harmadik kérõm a legokosabb. Kérlelhetetlen logikája mellett nem állhat meg érv, lenyûgözõ fekete szemei elõtt nem állhat meg bûnös. Büszke fejtartású, komoly, céltudatos, önálló és mindent elsöprõ. Elhiszem, hogy mindent tud, elhiszem, hogy igaza van. Ha dadogva mondok valamit, csak okosat villan rám a szeme, és halkan, de magabiztosan mondja, te, kedves, ehhez csacsi vagy, bízd csak rám a dolgot! Mi tagadás, sokszor vágyat érzek, hogy neki adjam magam, olyan ellenállhatatlan az egyénisége. Csak lenne benne egy csepp melegség! Csak lenne valami gyengesége, hogy legalább becézhetném! Hogyan lehetnék mellette boldog nõ, ha nem érezhetem soha, hogy szüksége van a szívemre? Néha megrettenek, ha rápillantok, nem a régi szeretõmet, nem a régi életemet kapom vissza vele?
Ennek a harmadik kérőmnek van egy speciális riválisa, aki elég okos, és még szíve is van, méghozzá hatalmas! Eredetileg tetszett is, de most már kritikusabb vagyok. Hisz egy kicsit szétfolyik, egy kicsit határozatlan, egy kicsit kapkodó. Önbizalommal nincs túl jól eleresztve, mióta a harmadik kérőm a sarkára csukta az ajtót, és a torkára forrasztotta az elmélkedést. Legfőbb igyekezete azóta nem az, hogy nekem ő tessék, hanem az, hogy nekem az a harmadik ne tessék. Ezt a harmadik kérőmet rühelli, mindennek elmondja (és közben mindenáron utánozni próbálja, nem veszi észre, hogy az neki nem áll jól), és folyton szemrehányást tesz nekem, hogy elbámészkodok amannak az okos szemein. Te jó ég, mi lenne itt féltékenységben bedobva, ha esetleg õt választanám! Pedig máskülönben elég rendes pasi, és azokkal a kérőimmel, akikre nem sok szót vesztegetek, azokkal elég jól kijön. Még a volt szeretőmmel is. Hát, ez egy kicsit elgondolkodtató…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.