2018. június 14., csütörtök

VÉGET ÉR AZ INGYENPÉNZ KORSZAKA EURÓPÁBAN

INDEX
Szerző: -MT-
2018.06.14.


A modern gazdaságtörténet talán legradikálisabb korszaka ért véget ma Európában: az Egyesült Államok jegybankja után az Európai Központi Bank is bejelentette, hogy szépen lassan felszámolja eszközvásárlási programját. Ez magyarul azt jelenti, hogy az EKB elzárja a 2500 milliárd eurós pénzpumpáját, amivel eddig életben tartotta az uniós növekedést. Az optimista várakozások szerint Európa képes lesz így is megállni a talpán, de az ingyenpénz korszakának vége számos kockázatot is tartogat, amelyek Magyarországot is érinteni fogják.

Ha esetleg az utóbbi években nagyon jól járt vele, hogy olcsó lakáshitelt vagy fogyasztási hitelt vett fel, esetleg fejlett világbeli részvényekbe vagy származtatott alapokba fektetett, vagy vállalkozására vett fel kölcsönt; vagy pont ellenkezőleg, azon mérgelődött, hogy semmit nem fialnak az állampapír-befektetései; netalántán csak annak örült, hogy ha már a szolgáltatások mocskosul megdrágultak, legalább a tartós fogyasztási cikkek olcsóbbak lettek, akkor van egy rossz és egy jó hírünk, ami egyébként egy és ugyanaz: úgy tűnik, hogy ennek most mind vége.

A fenti folyamatokat, azaz az olcsó hitelezést, a részvényárak elszaladását és az államkötvények olcsóságát elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) egy magyarul elég hülyén hangzó, de annál fontosabb programja, a mennyiségi könnyítés (quantitative easing - QE) okozta. A program keretén belül az EKB eszméletlen mennyiségű pénzt,

MINTEGY 2500 MILLIÁRD EURÓT (800 EZER MILLIÁRD FORINT, A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS NAGYJÁBÓL NEGYVENSZERESE) ÖNTÖTT AZ EURÓZÓNÁS PÉNZPIACOKRA, HOGY KIRÁNGASSA A VALUTAÖVEZETET A VÁLSÁGBÓL.

Ez mérsékelten ugyan, de sikerült. A pozitív hatásokból pedig még ide, az európai uniós végekre is elég sok lecsorgott. Egyfelől részben közvetlenül, részben a Magyar Nemzeti Bank EKB-t követő monetáris politikáján keresztül a magyar társadalom egy része elég jól profitált pénzügyileg. Másfelől az QE által (is) segített nyugat-európai konjunktúra húzta magával a magyar gazdaságot is az utóbbi években, az EU-s transzferek mellett az éledező nyugati kereslet volt a fő oka, hogy az elmúlt egy-két évben jól teljesített Magyarország.

A PÉNZPUMPÁT VISZONT MOSTANTÓL SZÉPEN LASSAN ELZÁRJÁK, ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGNAK, AMELY AZ UTÓBBI HÁROM ÉVBEN ÚGY FÜGGÖTT AZ INGYENPÉNZEN MINT VALAMI ROSSZ HEROINISTA, MEG KELL PRÓBÁLNIA VISSZATÉRNIE A VÁLSÁG ELŐTTI, RENDES KERÉKVÁGÁSBA.

Ez pedig nem lesz egyszerű: miközben elemzők nagyrészt egyetértenek abban, hogy a QE-t potenciálisan káros mellékhatásai miatt ideje befejezni, abban is széleskörű a konszenzus, hogy 2018 közepén még mindig nem áll valami jól Európa gazdasága...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.