SAJTÓMUNKÁSOK XLIX.

ÉLET ÉS IRODALOM 
/ PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.06.15.

Nem az a kérdés, milyen lap volt a Heti Válasz: mint az életben minden, volt benne jó is, rossz is. De amikor megszűnik egy lap, a hazai sajtókultúra egésze romlik tovább. A hetilapot nem a konkurencia gyűrte le, nem is az internet: a Heti Válasz azért szűnt meg, mert nem kapta meg azt a központi támogatást, pénzt, paripát és fegyvert, amit addig megkapott. A búcsúzó főszerkesztő így írt: „a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.”

A gondolattal az a baj, hogy két fordulata közül az egyik sajtóellenes, a másik pedig bántó a megmaradt, főként ellenzéki lapokra nézve. Az első fele azért sajtóellenes, mert a sajtónak normális esetben nem kormányzati hozzáállástól függően kellene működnie, és ez még akkor is így van, ha Magyarországon meghatározó újságírók is benyalják ezt a rossz maszlagot, sőt hirdetik. Azt sugallja, hogy a kormánynak valamiképp részt kell vállalnia a média működtetésében, ebből pedig az következik, hogy amíg ez a részvétel hozamokban mutatkozik, addig jó, amikor bojkottál, azzal veszteséget termel, és így már nem jó. Ez természetesen tévedés.

A kormánynak civilizált körülmények között csakis addig van szerepe a médiában, amíg az idevágó, lehetőleg átlátható és a tiszta piaci versenyhelyzetet alapjában véve nem érintő törvényeket kezdeményez, valamint megszervezi a kormányzati sajtótájékoztatót, ahol érdemi válaszokat ad. Nem több.

A mostani kormány és különböző állami szervek és vállalatok azonban irányított hirdetéseikkel egyenlőtlen és méltatlan helyzetet idéztek elő a kormányszimpatizáns és az ellenzéki lapok között, amit sokan időről időre szóvá tettek – magam is –, de nem azért, mintha érdekelt volna, hogy kinek mennyi van a bukszájában, hanem azért, mert minden túltámogatásnak természetéből adódóan piacrongáló hatása van. Ezt a helyzetet kormányközeli főszerkesztők és lapvezetők korábban, robusztus túlfinanszírozásuk idején rendjén valónak látták, de most, hogy kormányzati és egyéb előjogaikat váratlanul elvesztették, azonnal tűrhetetlennek és igazságtalannak érzik. Az lett volna tán az igazságos, ha ez a kivételezett állapot az idők végezetéig tart, a többiek meg pusztuljanak? A Magyar Nemzetet nem lehetett folytatni, mert a tulajdonos bezárta, ezzel szemben a Heti Válasznak maradt lehetősége a folytatásra. Amint látom, azért adták föl, mert anyagilag ugyanabba a helyzetbe kerültek, mint néhány ellenzéki lap – például mint az ÉS –, és ezt nem vállalták. Vajon miért nem? Annak, hogy a magyar sajtó hitele olyan, amilyen, olvasottsága csekély, egyik oka, hogy amikor még lehetett volna, a kilencvenes évek elején, sok mindent megspórolt, például azt, hogy többet és kitartóbban küzdjön saját identitásáért. Ehelyett annak omlott a karjába, aki épp szembejött. Ilyen-olyan közeli bankárok, pártközeli vállalkozók, jól öltözött szélhámosok, akik két karéj zsíros kenyérrel többet ajánlottak, mint a másik ugyanolyan fazon. Aki ezt kifogásolta, hülyének nézték...

ITT OLVASHATÓ