Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.06.05.
Pedagógusnak lenni az egyik legszebb hivatás, hiszen egy tanár nem csak oktat, de nevel, értékeket közvetít, hat, alkot, gyarapít.
Elméletben.
Magyarországon ma tanárnak lenni – én már csak tudom jól, hisz virtigli pedagóguscsaládból származom, praktizáló pedagógusokkal vagyok körülvéve, én magam is pedagógusnak készültem – örök küzdelem idővel, pénzzel, hatalommal, véget nem érő rohanás, aggodalom, kiégés. Feltöltődés nincs.
Ma Magyarországon tanárnak lenni: ehhez leginkább vagy teljes közöny, vagy végtelen elhivatottság szükséges. Olyan pálya ez, amiben arany középút nincsen, az ember vagy inkább csak azért csinálja, hogy legyen honnan fizetése, és akkor csak megúszni akar, vagy pedig azért, mert tényleg hisz benne, de akkor viszont a túlélésért kell felkelnie nap mint nap, mert a jelenlegi környezet annyira fojtó, hogy egy elhivatott pedagógus mást se lát maga körül, csak a korlátokat, amelyek a minőségi munka rovására mennek.
Fogynak a pedagógusok – ebben semmi meglepő nincs. Tudjuk régóta, hogy erősen öregedik el a szakma (azon keveseké, ahol túlnyomó többségében nők dolgoznak, mármint az alap- és a középfokú oktatásban), utánpótlás pedig nem érkezik a helyükre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.