Szerző: 168 Óra / MTI
2018.06.20.
Kányádi Sándor a kortárs magyar költészet egyik legnagyobb alakja. 1929. május 10-én született Romániában, a Hargita megyei Nagygalambfalván. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét – hangzik a Wikipédián szereplő életrajza – Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be. 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
„Egyszerre adta vissza a romantikus Tündérország és a valóságos Erdély mindennapjait. Egyszerre volt az Isten háta mögött és a Halottak napja Bécsben költője. A Fától fáig és az Éjfél utáni nyelv hírmondója. Miközben egyetlen értéket sem hagyott veszni maga körül: ugyanúgy fordította a szász és jiddis népköltészetet, ahogy a román, észt vagy svéd költőket. (...) Lassan nincs olyan szavalóverseny magyar nyelvterületen, ahol a szabadon választott versek harmada ne az övé lenne. Ne csendülne fel valahol a Fekete-piros vagy a Valaki jár a fák hegyén. Miért kedvelik ennyire? Talán mert úgy posztmodern, hogy semmit sem tud róla. Úgy érthető, hogy mégis megőrzi a titkait. Úgy gördülékeny, hogy minden olvasással újabb és újabb rétegek tárulnak fel. Dallamos, mégis szabálytalan. S ha egyszer belopózott a fülünkbe, a város semmilyen zaja ki nem veri onnan: Már csak magamat benned és / magamban téged óvlak / ameddig célja volna még / velünk a fönnvalónak" – írta a Népszabadság a 80. születésnapját ünneplő méltatásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.