2018. június 23., szombat

MEDVESIMOGATÓK

HUPPA BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.06.23.


No, ma sem maradunk medve nélkül. Vagyis tegnap nem maradtunk, de ma még érvényes a hír: rendőrt hívtak tegnap egy medvebocsra, mégpedig a Kálvin téren. Mondjuk a rendőrségnek általában sem dolga a közterületi medveelhárítás, ez esetben pedig főleg nem volt az: tekintve, hogy egy három és fél hónapos bocsról volt szó, aki pórázon vezettek.

Mármost lehetne mondani, hogy micsoda humbug, nem is történt semmi különös, a rendőrség kiszállt, mert nekik ki kell szállniuk, meglátták, hogy miről van szó, és természetesen békén hagyták a macit, sőt, fotózkodtak vele, simogatták meg adtak neki mézet, de az a helyzet, hogy igenis különös. Az különös, hogy kihívták őket. Nem várható el minden polgártársunktól, hogy maximálisan kihasználja összes agysejtjét, főleg, ha csak három működőképes van neki, és ebből kettő a neurovegetatív funkciókat koordinálja, de azért mégis láthatta volna az illető, aki értesítette a karhatalmat, hogy egy bocs billeg a flaszteren, akit pórázon vezetnek be, ráadásul a Premier Kultcaféba, ahol is a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány rendezvényén vett részt, mint vendég. 

(http://www.borsonline.hu/aktualis/breking-rendort-hivtak-a-belvarosban-jaro-macira/155330)

Nem szerepelt, mert gondjai voltak a szöveggel, de meghívták. Annyit még mindenképpen érdemes tudni a történetről, hogy ez az alapítvány vagy hat éve létezik, Törőcsik Mari és Kárász Róbert jóvoltából, abból a célból, hogy munkahelyteremtéssel támogassa a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációját. A Premier Kultcafé pedig úgy mutatkozik be, hogy: „Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális tere, ahol találsz kávézót, pékséget, mozit és egy akadálymentes rendezvénytermet változatos programokkal. Kultúrplacc az elfogadás és a befogadás jegyében. Integrált munkahely, ahol fogyatékossággal élők is dolgoznak.”

De hát akkor ez egy rendes ügy. Akkor arról van szó, hogy a macit egyszerűen elkérték kicsit bulizni a Veresegyházi Medveotthonból, emelni egy jótékonysági rendezvény fényét, csak kicsit sok mézzel etették meg és elaludt, úgyhogy hazavitték. Mindenki megsimogatta, mindenki megetette, remélhetőleg a bevétel is felszökött tőle, hiszen jó ügyről van szó – miért kellett ide rendőrt hívni?

Azért, mert medvét láttak.

Kicsit, pórázon – de medvét.

És az fenevad, félni kell tőle. Pedig látni is csak azért látták, mert a Kálvin téren nem lehet parkolni, a medveszállító kocsi a Baross utcában kellett megálljon, és át kellett menni vele a tér túloldalára.

Rettenetes, kérem. Medvék mászkálnak nemzetünk véres verítékkel kiásott, megszentelt aluljáróiban, medvék róják a pesti flasztert, és a rendőrség nem tesz ellenük semmit. Maximum simogatja őket.

Az a minimum, hogy fegyelmit fognak indítani a medvesimogató járőr ügyében.

Medvesimogatók, medvebérencek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.