Szerző: Határátkelő
2018.06.30.
„Nagyon nehéz egyszerre britként és románként meghatároznom magam, mert az emberek azt éreztetik velem, hogy nem lehetek egyszerre mindkettő. Mintha a „külföldiség” állandó állapot lenne, és nem változhatna meg, függetlenül attól, milyen régóta élsz egy országban, vagy hogy mit tartasz otthonodnak. Számomra az Egyesült Királyság az otthon.”
Ezeket Ioana, egy román tinédzser mondta, de hasonló érzésekről számolt be a 15 éves bolgár Alicja is, aki egészen kicsit gyerek volt még, amikor szüleivel a szigetországba költöztek.
A Brexitről szóló, két évvel ezelőtti népszavazás estéjét a tévé előtt töltötte az egész család, és édesanyja már akkor azt mondta, nem lepte meg az eredmény, mert a munkahelyén rengeteg olyan beszélgetés fültanúja volt, melyben az emberek arról panaszkodtak, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat (egy kis halászvárosról beszélünk), azaz tisztában volt vele, hogy elég mélyen gyökereznek a bevándorlókkal kapcsolatos ellenérzések.
A gyakorlatilag Skóciában felnőtt Alicja számára a Brexit mindent megváltoztatott. Annál inkább, mert teljesen bizonytalanná vált a jövő, az állampolgárság megszerzése elég drága mulatság lenne (1330 font fejenként), és abban sem biztosak, hogy megkapnák-e, mivel a lány édesanyja részidős munkában dolgozik.
Aggodalom és félelem
A Migrant Youth nevű szervezet kifejezetten a 12-18 éves kelet-európaiakra koncentráló kutatása (ami a maga nemében a legátfogóbb a kilépésről szóló népszavazás óta) azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek többsége (56 százalék) „bizonytalan” a jövőjét illetően.
Minden második (54 százalék) azt mondta, „aggódik” a helyzete miatt, míg minden negyedik (27 százalék) kifejezetten „fél” a jövőtől. Ami nem csoda, hiszen noha többségük legalább öt éve él már az Egyesült Királyságban, csak 8 százalékuknak van brit vagy kettős állampolgársága.
„Szükségem lesz állampolgárságra, hogy itt maradhassak. Még nem tudom biztosra, a szüleim mihez kezdenek, de egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak az állampolgárság megszerzését, így lehet, hogy vissza kell költözniük, nekem pedig egyedül kell majd itt élnem” – mondta a 15 éves, Lengyelországban született Renata.
A megkérdezettek több, mint háromnegyede (77 százalék) arról számolt be, hogy tapasztalt már rasszizmust és idegengyűlöletet, és minden ötödik azt mondta, az ilyesmi „gyakran” megtörténik az iskolában. Harmaduk szerint a szomszédok valamilyen szinten előítélettel viseltetnek a kelet-európaiakkal szemben.
Sokan mondták azt, hogy éppen ezért vagy nem beszélnek az anyanyelvükön nyilvános helyeken, vagy helyi akcentussal próbálkoznak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.