KINEK JÁRNAK A SEGÉLYEK?

MÉRCE
Szerző: KAPELNER ZSOLT
2018.06.01.

Sokan gondolják, hogy a társadalmat sújtó megannyi probléma – szegénység, egyenlőtlenségek stb. – megoldásában központi szerepe kell, hogy legyen a jóléti újraelosztásnak, azaz olyan intézkedéseknek, amelyek keretein belül az állam a társadalom bizonyos javait egyszerűen szétosztja a lakosság közt. Az újraelosztásnak ma is számos elterjedt módja létezik, például munkanélküli segély vagy családi pótlék, de az újraelosztás egy rendszere lehet a feltétel nélküli alapjövedelem vagy bizonyos szolgáltatások – egészségügy, oktatás – ingyenessé tétele is.

Ha a szöveg ismerős, az nem véletlen! A Kritikai Alapozó sorozat a kettosmerce.blog-hu-n indult, és most – újak közlése mellett – a merce.hu-n is megjelentetjük őket, enyhén szerkesztett formában!

Hogy miféle újraelosztási rendszert részesítünk előnyben, részint attól függ, melyikkel érjük el leghatékonyabban céljainkat, például a szegénység vagy az egyenlőtlenségek visszaszorítását. De legalább ennyire fontos, hogy mely rendszerek elégítik ki a társadalmi igazságosság kívánalmát. Jórészt ugyanis épp azért akarunk újraosztani, mert a javak mostani elosztása igazságtalan. Ha tehát újraosztási rendszerünk szintén nem igazságos, úgy nem jutottunk egyről a kettőre. De mégis mikor igazságos egy újraelosztási rendszer?

Osszunk-e újra egyáltalán?

Vannak, akik szerint egyáltalán nem lehetséges igazságos újraelosztás. Például azért nem, mert egyszerűen nincsenek újraosztható javak a társadalomban. A társadalom minden java valakié – magánszemélyeké, vállalatoké stb. –, azok legfeljebb úgy kerülhetnek máshoz, ha önként átadják, de nem úgy, hogy az államosítják és újra elosztják. Ezt gondolják például az olyan jobboldali libertáriusok, mint az amerikai filozófus, Robert Nozick. Egy kevésbé radikális nézet a neoliberálisoké, akik szerint a központi, állami újraelosztás jellemzően nem hatékony módja a szegénység vagy a társadalmi egyenlőtlenség kezelésének, az sem igazságosan, sem igazságtalanul nem oldja meg ezeket a problémákat. A valóban igazságos – de legalábbis hatékony – megoldás az, ha mindezt a szabad piacra hagyjuk.

Ezek a megfontolások igen problémásak. Egyrészt a Nozick-féle libertarizmus egy szélsőséges álláspont, amely nem csak az újraelosztást, de az adóztatást – mint állami kisajátítást – sem engedélyezné. Ha ebből engedünk, az újraelosztás számára is megnyílhat az út. Ami a neoliberalizmust illeti, érdekes módon sok neoliberális valójában igencsak megengedő az újraelosztás különféle formáival szemben, neves képviselőjük, Milton Friedman még az alapjövedelem bizonyos koncepcióit is elfogadhatónak tartotta. Ha tehát az ember nem akar nagyon radikális libertárius vagy piaci fundamentalista nézeteket elfogadni – amilyeneket még keményvonalas neolibek sem – akkor nincs oka kételkedni abban, hogy lehetséges igazságos jóléti újraelosztás...

ITT OLVASHATÓ