Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.06.10.
Döbbenten figyeltem az írói oldalamra érkező reakciókat, miután kitettem: büszke vagyok rá, hogy engem kértek fel az idei megnyitó ünnepség moderátorának.Tényleg büszke vagyok rá, hiszen olyan művésznek és olyan közéleti szereplőnek gondolom magam, akinek mindig is fontos volt szót emelni az emberi jogokért.
Ilyeneket kaptam:
"Arra vagytok büszkék, hogy sorrendbe tudjátok tenni az orált meg az anált? … vajon nem az az inzultus, amikor évenkénti rendszerességgel ruháikból és önmagukból kivetkőzve vonaglanak… miközben gúnyt űznek az őket eltűrő többség vallási-kulturális és társadalmi értékrendjéből?"
Állandó párhuzam az antik Róma végnapjainak felelevenítése és a pusztulás vizionálása.
"A négy fal között csinálják! Más országban ezért kivégeznének!"
Amikor az egyik vitapartner felvetette, hogy ő ateista és mégis mindig néznie kell a templomokat és hallgatnia az álszent szónoklatokat, ráugrottak. Hogy ne már az ilyen párhuzamot! Ez szentségtörő, méltatlan!
Degenáltnak, agyatlannak, gusztustalan állatnak nevezik azokat, akik kiállnak amellett, hogy egyenlőek vagyunk, egyenlő jogok illetnek meg bennünket. Miközben a szexuális orientáció adottság, és mindenkit megillet a jog, hogy szabadon gyakorolhassa. Ezt kellene felfogni alapvetően. És nem, az nem érv, hogy mi vagyunk a többen.
Hány évre van még szükségünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.