Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.06.02.
Nagyon szeretek olvasni, amiből talán az is kikövetkeztethető, hogy az átlagosnál jóval kevesebbet nézek televíziót. Nem mondom, hogy soha, de nagyon válogatottan és általában csupán egy-egy műsor erejéig vagyok hajlandó az időmet erre áldozni. Nyilván benne van ebben a családi minta is, bármennyi idős vagyok is ma már, úgy nevelkedtem, hogy az írott szónak nagy becsülete volt és van is a családomban.
Apai nagypapámnak könyvkiadója volt, így édesapám is úgy nőtt fel, hogy rengeteg könyv vette körül, és kiskori emlékeim szerint a szüleim sokat és békésen olvastak egymás társaságában.
Amikor a fiam elkezdett olvasni, falta a krimiket, és hát – hogy is fogalmazzak – minőségileg nem a legmagasabb színvonalú ponyvákat.
Morogtam, hogy ez így nem lesz jó, Apu meg nyugtatott, hogy „ne izgasd magad, mindegy, mit olvas, ha megszereti magát az olvasást, eljut a minőségi irodalomhoz is”. Igaza lett.
Az olvasás nekem amolyan napi rutin elalvás előtt – mikor, meddig, de az már a pihenés bevezetése. Nem is igazán tudok elaludni, ha nem olvasok. Gyakran arra ébredek az éjszaka közepén, hogy elbóbiskoltam az aktuális könyvemmel, teljes kivilágításban. Máté mindezt elég viccesen véleményezve azt mondta:
Na, Anyuci, már megint szoliztál a kislámpa alatt...
Az olvasás nekem amolyan napi rutin elalvás előtt – mikor, meddig, de az már a pihenés bevezetése. Nem is igazán tudok elaludni, ha nem olvasok. Gyakran arra ébredek az éjszaka közepén, hogy elbóbiskoltam az aktuális könyvemmel, teljes kivilágításban. Máté mindezt elég viccesen véleményezve azt mondta:
Na, Anyuci, már megint szoliztál a kislámpa alatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.