Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.06.30.
Minden, ami sütés-főzés, kilencéves korom óta, vagyis ötvenöt éve kedvenc elfoglaltságaim egyike: még 1963-ban,nyilván isteni sugallatra elkészítettem Apu kedvencét, egy sztrapacskát, aminek olyan nagy sikere volt, hogy megalapozta a főzéshez való viszonyomat.Komoly gyűjteményem van szakácskönyvekből, ami nem gátol meg abban, hogy újakat vásároljak.
Ha valaki azt mondja, nem tud főzni, azon gondolkodom, vajon olvasni tud-e az illető, hiszen manapság mindenről ezerféle receptet találni.
Nekem ebben is szerencsém volt. Nagyon fiatalon mentem férjhez, és anyósom a váci kórház vezető szakácsnőjeként dolgozott, ráadásul egy földre szállt angyal volt, aki mindenre megtanított, ami a konyhában lényeges lehetett.
Később,a második férjem egy elegáns étterem vezetője volt, így aztán, mint „kocsmárosné” sem vallhattam szégyent.Szeretem, mindig is szerettem az orvostörténeti érdekességeket, és így vagyok az ételekkel is. Jöjjön tehát egy érdekes történet.
Ahány ház, annyi szokás, mondják, sőt az ízlés égtájanként és koronként is változik. Nekünk, magyaroknak igazán nincs miért szégyenkeznünk, ha kulináris élvezetekről van szó. Brillat-Savarin, a kifinomult étkezés filozófusa szerint „az állat fal, az ember eszik, a civilizált ember étkezik”, és ez akkor is igaz, ha a manapság ezt nem könnyű megvalósítani.
A jó magyar ízlésről sokat lehetett hallani, olvasni, emlékezzünk csak például Szindbád szemléletes leírásaira vagy Mikszáth Kálmán soraira.
Ma házi koszt helyett üzemi étkezde van, bisztró, gyorsétkezdék és street food, olykor utcán, menet közben eszünk.Nos, ez minden, csak nem civilizált étkezés. Van is negatív hatása, amint azt az étkezési zavaros betegek számának növekedéséből láthatjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.