Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.06.26.
– Mostanában egyre többen vetik föl, hogy a szabad iskolaválasztás, amit annak idején a legnagyobb szabású reformlépésnek hittünk, teret nyitott a szegregáció előtt.
– Valóban, mindaz, amit most látunk, nagyon nagy mértékben a szabad iskolaválasztás következménye. De ebből nem az következik, hogy a szabad iskolaválasztást meg kellene szüntetni. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a szabad iskolaválasztás, szemben a jelenlegi helyzettel, nem lehet teljesen szabályozatlan rendszer. Ami nálunk történik, nem egyedi jelenség, hiszen ezekbe a problémákba a kétezres évek után országok sora futott bele. Csakhogy vagy a társadalmi elégedetlenség, vagy a politikai mozgalmak hatására rájöttek, hogy változtatniuk kell, mert a józan ész is ezt diktálja.
Kertesi Gábor májusban tartott a szegregáció hazai helyzetéről egy forrásmunka értékű előadást. Ennek teljes anyaga ide kattintva elérhető.
– Mennyi idő kellett ehhez a felismeréshez?
– Chile esetében ez a folyamat harminc évig tartott, de Magyarországon is összegyűlt már elegendő tapasztalat, nem tegnap vezették be a szabad iskolaválasztást. Nálunk a nyolcvanas évek közepe óta működik ez a rendszer. Vagyis nagyjából ugyanannyi idő telt el, mint Chilében, ahol 1981-ben indították el Milton Friedman javaslatait követve. Az iskolai reform keretében lényegében piacosították az oktatást, de nem úgy, mint Magyarországon. Ott azt mondták: minden gyerek, akinek a szülei ezt igénylik, kap egy közoktatási célra beváltható, ennyi és ennyi ezer dollárt érő utalványt (vouchert), amivel a szülő oda viheti a gyerekét tanulni, ahová csak akarja. A reformot megelőzően, az államosított iskolarendszerben a chilei gyerekek 10-15 százaléka, a gazdagok, drága magániskolákba jártak. Az 1981-es reform keretében azután nagy számban alakultak vouchert elfogadó magániskolák. Olyanok, amelyek azt mondták, „én nem csak készpénzt fogadok el, nálam a voucher is beváltható”. A voucher valódi, pénzhelyettesítő eszköz, ami az állami iskolákban is beváltható volt. Ennek nyomán egy három részből álló iskolarendszer alakult ki: 2007-ben a gyerekek 50 százaléka állami iskolába járt, 40 százaléka vouchert elfogadó magániskolába és 10 százaléka pedig hagyományos magántandíjas diák volt. Ugyanakkor a voucheres iskola is válogathatott a tanulók között, amitől rendkívül szelektívvé vált a rendszer, mérhetően növelte az egyenlőtlenségeket, miközben nem volt valódi teljesítményjavulás. Valahogy úgy történt Chilében, ahogy nálunk is, csak ott valódi piacosított rendszerről beszélhettünk, míg nálunk a legkevésbé sem, hiszen Magyarországon a szülőt nem tekinti senki az oktatási szolgáltatás megrendelőjének. Nos, ezt a rendszert Chilében 2008-tól radikálisan megváltoztatták, de úgy, hogy a szabad iskolaválasztást nem szüntették meg. Viszont szabályozták a voucherrendszert. A szegények 50 százalékkal magasabb értékű vouchert kaptak, és elfogadták az úgynevezett preferenciális iskolatámogatási törvényt (SEP). A SEP-ben való részvétel nem kötelező az iskoláknak, de azok, amelyek csatlakoznak, plusz támogatást kapnak az államtól. Cserébe nem felvételiztethetnek, miként tilos a „szülőkkel való elbeszélgetés” is. Magyarul: nem szelektálhatnak a tanulók között. 2017-ben a Harvard Egyetem kutatója, Richard Murnane és munkatársai megvizsgálták, mi történt a reform bevezetését követően. Szignifikánsan javult a tanulók teljesítménye, javultak a továbbtanulási mutatóik, kiváltképp a hátrányos helyzetűeké. A szabályozatlan iskolaválasztási rendszerek egyenlőtlenségnövelő és szegregációerősítő hatásait olyan súlyosnak ítélte meg az OECD, hogy 2012-ben egy külön tanulmányban hívta fel a figyelmet ezekre az anomáliákra. Flandriában is teljesen szabályozatlan rendszerben működött a szabad iskolaválasztás hosszú időn keresztül. Hasonlóképp, mint idehaza. Ha nincs rendes szabályozás, akkor nyilvánvalóan az erősebb szereplők diktálnak. A kínálati oldalról például az az iskola, amely jónak számít, mert az iskolázottabb szülők oda akarják vinni a gyereküket. A keresleti oldalról pedig a gazdag, jól informált, érdekérvényesítésre képes szülők. E két erős fél találkozása kiszorít mindenki mást a rendszerből. Ugyanezt látjuk Magyarországon. Flandriában sem volt szabályozott felvételi eljárás, a szülők nem tudták, hogy a gyerekük a többiekhez képest hogyan áll, és miért, a hátrányos helyzetű gyerekeknek semmilyen előnyük nem volt, sőt olyan előjelentkezési szabályok voltak, amelyek eleve a jobb helyzetűeknek kedveztek. Flandriában 2002-től valamennyi most említett szabályt megváltoztatták, a hátrányos helyzetben lévők számára előnyt biztosítottak, és a teljes felvételi eljárást nyílttá és transzparenssé tették. Miként Új-Zélandon is, ahol épp olyan a rendszer, mint Magyarországon, csakhogy az iskolába való bejutás vagy elutasítás indokai minden jelentkező számára áttekinthetők és nyilvánosak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.