BIVALYSÜLT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.06.15.

– Mit früstökölnél édes, jó Lajosom? – Tette fel a szokásos kérdést urának a nő, virágos otthonkában, masszívan rögzített, frissen áztatott protkóval, és mamuszban, ezt el ne feledjük. Annyi ideje éltek együtt, hogy Lajos hasonlatossá vált a nejéhez, légzésének ugyanaz a sípoló ritmusa, fejének egy ütemű rángása és coregás mosolya volt, ellenben nem virágos otthonkában, hanem bizonytalan színű atlétában üdvözölte a felkelő Napot, és nem kontyban hordta a haját.

– Egy kis bivalyt ennék, drága jó Jolánom. – Ezt válaszolta a férfi, és tüsszentett egyet, hite szerint megerősítve az igazát, hogy csak úgy rezgett a kezében a nyomdaszagú újság, amelyről maga a nagy “Ő” mosolygott feléjük, körötte óvodások, kezében kósza kajak, tekintélyt sugárzó gyomrát pedig szögletes kevlár takarta, bár titkolni igyekezett, ezért lógott ki a nyelve a szája sarkából, mint valami szomjas kutyának. A fotós nagyszerűen kapta el a pillanatot, amely az egy vagyok közületek témájára született a Kossuth-nóta dallamára.

– Mit? – Értetlenkedett Jolán, mert azt hitte, rosszul hall.

– Bivalyt, Jolán, bivalyt. – Ordította Lajos, mert nagyot hallott kicsit, meg hülye is volt. Ez a következőkből ki is derült, mert látszott, fogalma sincs róla, mi lehet az a bivaly, amikor hajdanvolt filmélményére hagyatkozva szarvakat formált magának, hajlongott, ingatta a fejét, és azt üvöltözte: – Tatanka, tatanka.

Ekkor lépett be a szomszéd Józsi, csipás szemekkel, zsíros hajában párnából ott maradt tollakkal, kezében a házi kotyvasztású kisüstis üveggel, persze, hogy közösen, mód szerint, valamint illőn dicsérjék az urat. Együtt döbbent meg a Jolánnal, leesett az álla, nézték a férfit, aki hullámzott a konyha kövén, és üvöltözte ezt a tatankát. Azt hitték, rossz gyógyszert vett be, attól ment el az esze, de rázta az újságját, abban lehetett hát a baj...

ITT OLVASHATÓ