"BEFOGJA A SZÁJÁT, ÉS MINDENT ELVISEL" - INTERJÚ BUDAVÁRI ÁGOTÁVAL, A SPORTKÓRHÁZ SPORTPSZICHOLÓGUSÁVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: SIMON ANDREA
2018.06.22. 

A Sportkórház pszichológusaként Budavári Ágota a 70-es évek eleje óta gyakorlatilag a teljes magyar sportot átvizsgálva megállapította, hogy a hatalommal való visszaéléseket a sikeréhség fűti, hogy újra kéne fogalmazni az élet-halál ura edzők szerepét, és újra kéne építeni a versenyzőkkel való kapcsolatukat. Ehhez viszont képzettebb, empatikusabb és nem exbajnokokból lett mesterekre lenne szükség.


– Mit gondol a metoo jelenségről?

– Azt, hogy Magyarországon ez nagyon kicsi hangerővel zajlik. Nálunk minden késlekedve derül ki, az emberek, de főleg a nők, egyszerűen nem mernek nyíltan beszélni erről. Kontrapunktként pár héttel ezelőttről a cannes-i filmfesztivál megnyitóját mondanám, ahol az egyik beszéd azzal kezdődött, hogy „Mesdames, Mesdames, Mesdames et Messieurs…”, és azzal folytatódott, hogy itt nem lesz játéktere Harvey Weinsteinnek. Vagyis ők folyamatosan emlékeznek arra, hogy igen, a nőket védeni kell, és kiállni a jogaikért. Magyarország pedig mintha megfeledkezett volna azokról a kirívó visszaélésekről, amiket a mi – amúgy nagyszerű életművel rendelkező – kiválóságaink elkövettek, akár a színházban, akár a sportban. Az áldozataik pedig nagyon kicsi figyelmet kaptak szerintem.

– A Marton-ügy nekem „Kiss László déjà vu” volt a reakciókkal, a mentegetőkkel, az áldozathibáztatókkal, és hogy végül újabb ügyek arccal, névvel nem nagyon kerültek elő. Így aztán éppen úgy nem alakult ki belőle semmilyen társadalmi diskurzus, mint két évvel ezelőtt, „Laci bácsi ifjúkori botlásait” illetően. Vajon miért nem szólaltak meg mások is Sárosdi Lillához hasonlóan?

– Mert hihetetlenül hierarchizáltan, tekintélytiszteletben lettünk nevelve, én is, de talán még a mai gyerekek is. A magyar társadalom tekintélytisztelő, teljesítménycentrikus, a siker bűvöletében él. Mi ezeket az embereket az intellektuális és egyéb sikereikre hivatkozva mentjük fel, mintha az legitimálná, amit hatalmukkal visszaélő, visszaeső bűnözőként elkövettek. A magyarok – egyébként több generációra visszamenően – nagyon furcsán gondolkodnak: aki sikeres, pláne nemzetközileg is, vagy aki elég pénzt tud felmutatni, azzal sokkal elnézőbbek. Még a barátnőm is úgy vélekedett, hogy Martonnak bizonyos dolgok elnézhetők, amik másnak nem, ha egyszer olyan kiváló rendező. De mindezeken kívül, szerintem a társadalom azért is volt megértőbb Kiss és Marton László esetében is, mert mindketten nagyon intelligens módon, viszonylag jó pillanatban kértek bocsánatot. Tán emlékszik, Kiss László még virágot is vitt egykori áldozatának.

– Szerintem inkább rém kellemetlen volt, ahogy 55 évvel később, feleségével az oldalán még puszilkodni is akart Takáts Zsuzsannával.

– Sok mindenkit lenyűgözött azzal, hogy beismerte, milyen vétséget követett el. Megkövette, és akkor – gondolják sokan – ez így rendben is van. Nyilvánvalóan nincs rendben, de lélektanilag ezek a hírek nagyon jól hatottak: bocsánatot kértek, nem gondolták, hogy ekkora fájdalmat okoztak. Egy jól szövegezett kommünikével lezárták az ügyet, és utána senki nem mondhatott már semmit...

ITT OLVASHATÓ