2018. június 28., csütörtök

AZ ORBÁN-KORMÁNY ÖNMAGÁTÓL ÖRÖKÖLT ADÓSSÁGA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2018.06.28.


Ide teszem, hogy ne kallódjon el. Sok honfitársunkat érinti a dolog. Nem túlságosan meglepő, de azért jegyezzük meg: többnyire a nők azok, akik a tartósan ápolást igénylő hozzátartozóikat gondozzák. Akár gyermekről, akár felnőttről, akár idős családtagról van szó. Napi 24 órában, gyakorlatilag magukra hagyatva végzik ezt az áldozatos munkát. Itt lépne be a társadalmi szolidaritás, de nem lép be, mert a kormány nem érzi eléggé fontosnak ezeket az embereket. Az történik tehát, hogy az ápolást végző leveszi a terhet az állam válláról, az állam azonban nem érzi úgy, hogy segítenie kellene ennek a nehéz tehernek a cipelésében. Ha valaki folyamatos ápolásra szoruló embert gondoz, akkor nem tud munkát vállalni (ez nem igaz így, mert ez iszonyúan kemény munka önmagában is), nem, vagy alig lesz nyugdíja, de még megélni sem tud a havi 29 340, 44 010 vagy az 52 812 forintos ápolási díjból. Ez utóbbi a kiemelt ápolási díj, ennyit nagyon kevesen kapnak. És ne felejtsük el, hogy azoknak az embereknek, akik ennyire betegek, sokkal magasabbak a költségeik, hiszen speciális élelmiszerek, gyógyszerek, felszerelések – emelőberendezés, felfekvés elleni matrac – és ezer más olyan dolog kell(ene), amiket még egy jó fizetés mellett is nehéz finanszírozni, harmincezer forintból pedig lehetetlen.

Nincsenek annyian ezek az emberek, hogy az állam (az adófizetők) ne lenne képes megoldani a napi gondjaikat. Már tegnap is késő lett volna. Eddig is ugyanez a kormány volt, legfeljebb a választás után történt némi cserebere a minisztériumokban, de ne tegyünk már úgy, mintha valami örökölt terhet venne át a szériában harmadszor hatalomra vergődött Orbán-kormány. Kíváncsi leszek, van-e olyan fontos ezeknek az embereknek az elkeserítő helyzete, mint a több ezer kilométerre innen megvédett keresztények, vagy a Franciaországból ide cipelni szándékozott kereszt ügye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.