AZ ELLENZÉKISÉG VÉGE ÉS AZ ELLENÁLLÁS KEZDETE

ÉLET ÉS IRODALOM 
/ PUBLICISZTIKA
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2018.06.15.

...a választások utáni helyzetet sem az ellenzéki pártok, sem az értelmezők nem úszhatják meg a szokásos egymásra mutogatással, illetve, hogy a (feltehetően valóban itt-ott létezett) választási csalásra fogják a kétharmados vereséget. Pontosabban: itt már nem is arról van szó, hogy harmadszor egymás után tönkreverték az ellenzéket, hanem annak a felelősségnek a felvetéséről és a konzekvenciák levonásáról, mely álláspontom szerint abból fakad, hogy az ellenzék vagy nem tudta, vagy nem is akarta tudni, hogy valójában minek az ellenzéke, illetve nem akarta megérteni azt a politikai rendszert, amely ellen állítólag a győzelem reményében ismét elindult a választáson. A helyzet az, hogy az ellenzék úgy viselkedett, mintha a győzelem kérdése „pusztán” technikai kérdés volna, magyarán mintha a polgári demokráciák szabályai szerint most éppen egy szokásos választásra került volna sor, amelynek során persze némiképp lejt a pálya a kormányoldal felé, de sebaj, majd „kitechnikázzuk” a dolgot. Csakhogy a probléma sokkal mélyebb, mintsem az, hogy kuncogjunk a „Szél-kormány”, „Karácsony-kormány”, ne adj’ isten, a „Vona-kormány” kampány alatti blődségein.

Az ellenzék végig úgy csinált, mintha nem az Orbán-rendszer leváltásáról, hanem puszta kormányváltásról lenne szó. Az esetlenkedések, technikázások, össze nem fogások mélyén a politikai rendszer teljes meg nem értése húzódik meg, és akkor bőven tekintsünk el azoktól a mendemondáktól, hogy ki és milyen módon játszott össze a kormánypárttal, mert ez sem érdekes igazán. A magát „illiberális demokráciának” nevező rendszerrel szemben csak akkor lehetett volna érdemben fellépni, ha az elmúlt nyolc évben az ellenzék ennek a maffiaállamnak a valóságos szerkezetét próbálta volna meg feltárni. Ehelyett, legyünk őszinték, végigtöketlenkedte az elmúlt nyolc évet, és a mindenkori választások alkalmával a másik ellenzéki pártra kente a vereséget. Ebből a szempontból, nevezetesen a rendszer meg nem értéséből az következett, hogy sem nyelvi készlete, sem cselekvési terve nem volt a Fidesz ellenében. Ahhoz a hagyományos ellenzéki szerepből régen ki kellett volna jönnie, ugyanis az ellenzék szokásos „ellenjavaslatom van, csak leszavazzák” siráma csakis a liberális demokráciák kormányváltásra készülő „polgári” világában releváns.

Ellenkező esetben, mint Platón is mondotta, bizony meg kell vizsgálnom azt a valamit, amit le akarok váltani. Mert ha nem értem meg, hogy miről van szó, hogy miben áll a maffiállam rendszerspecifikuma, akkor előáll az a helyzet, ami négy éve is, meg most is, nevezetesen az, hogy a rezsicsökkentéssel szemben négy éve, a migránsveszéllyel szemben most, az ellenzék sértetten csak annyit tudott mondani, hogy hát igen, igen, de volna itten még az oktatás meg az egészségügy. Oszt jött a bukta. Mert az orbáni nyelvvel és rendszerrel szemben semmiféle eszközrendszere nem volt az ellenzéknek, de azért nem, mert fogalma sem volt róla, hogy mi ellen és hogyan kéne küzdenie. Ha az ellenzék csak követéses magatartást folytat, vagyis azt lesi, mit mond a hatalom, és utána vakarja a fejét, hogy ajjaj, bizony itten rájátszanak az emberek legrosszabb ösztöneire meg effélék, akkor ez kb. olyan, mint amikor Karinthynál azért nem tudnak a szülők bemenni az iskolába, mert a kaput éppen kiemelték. Csakhogy ez nem vicces: a kormányváltó ellenzék ebben a nyolc évben azt bizonyította, hogy sem tehetsége, sem képessége nincs a maffiaállammal szembeni rendszerellenzékszerepét betölteni.

És a civilek, a Közös Ország Mozgalom kétségbeesett, jóindulatú, de későn jövő lépései nem tudták pótolni és kijavítani nyolc év politikai hibáit és a rendszer meg nem értéséből fakadó innováció hiányát. Ezen az úton nem lenne szabad továbbmenni. Nem az a kérdés, ki mikor megy be a Parlamentbe, hanem az, hogy vagy létrejön teljesen új alapokon egy (nem Hiller István által iniciált) ellenállási mozgalom, mely a NER-rel szembeni NEM-ként képes egy széles körű, új közösségi politizálás megteremtésére, vagy berendezkedhetünk évtizedekre a maffiaállam túlhatalmára, és akkor nyafoghatnak az ellenzéki pártok hívei a Facebookon, amennyit csak akarnak, az ugyan belefér, de a szabadság odavész...

ITT OLVASHATÓ