Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2018.06.18.
A kilencvenes években Dunaszerdahely maga volt a pokol. A várost a Pápay Tibor vezette bűnbanda, a Pápay klán irányította. Gyilkosságok, kínzások, csoportos nemi erőszak jellemezte ezt az időszakot, a maffiózók bármit megtehettek, a hatóságok is a kezükben voltak. A Pápay klán uralma akkor ért véget, amikor 1999. március 25-én a banda vezéreit, összesen tíz embert géppisztolyosok lemészároltak a helyi Fontana bárban. Ez volt a valaha volt legbrutálisabb alvilági leszámolás Európában. Jóllehet a szervezett bűnözés ezután is megmaradt Szlovákia magyarok lakta részén, a „civilek" számára egy új, sokkal nyugalmasabb időszak kezdődött. Ám a Pápay klán rémuralmát a dunaszerdahelyi áldozatok – köztük rengeteg nő – a mai napig nem tudták feldolgozni. Durica Katarina a legsötétebb időszakról írt könyvet.
Index: Dunaszerdahely mellett, Somorján nőtt fel. A gyerekkori emlékek mennyiben játszottak szerepet abban, hogy úgy döntött, erről a témáról ír?
Általános iskolás voltam ezekben az években, számtalanszor hallottam a családi összejöveteleken, hogy a dunaszerdahelyi maffiáról beszélnek a felnőttek, mindenki elmesélte, hogy ki mit hallott a környéken. Szinte mindenki hozzá tudott fűzni valamit, hiszen mindenkinek a környezetében volt olyan vállalkozó, akit megfélemlítettek.
Pár évvel ezelőtt egy kozmetikusnál voltam Dunaszerdahelyen, és a mellettem ülő asszony mesélte, hogy milyen nagy családi összejövetel lesz náluk, jönnek az unokái, de sajnos a fia már nem jön, mert ő meghalt, pedig milyen áldott jó gyerek volt. Miközben ezt mondta, a jelenlévők közül mindannyian tudtuk, hogy az az áldott jó gyerek valójában egy haramia volt, akitől mindenki rettegett. Ez a jelenet nagy hatással volt rám. Persze nem csak a kozmetikusnál történtek miatt is leginkább az a része érdekelt ennek a történetnek, hogy szülőként mit tesz egy ilyen helyzetben az ember. Van egy gyereked, és végignézed, ahogy a rendes kisfiúból egy vadállat lesz. Ott élsz egy városban, ahol a fiatalok közül sokan a maffiához akarnak valamilyen módon tartozni, mert ez az egyetlen létező életpályamodell nekik. A gyerekek, a fiatalok azt látják, hogy a maffiózóknak van pénzük, ők járnak drága autókkal, szép ruhákban. A többiek mind a mezőgazdaságból élnek, kapálnak vagy piacra járnak, hajnalban kelnek, és még így sincs annyi pénzük, mint a maffiózóknak.
Ez a maffiaközeg annyira beszippantó volt a kilencvenes években, hogy a szülőknek szinte esélyük sem volt befolyásolni a gyerekeik sorsát.
Pedig ez nem egy nagyvilági maffia volt, nem olyan, mint a filmekben, ennek nem volt romantikája. Valójában egy rendkívül buta, sokszor még írni-olvasni is alig tudó emberekből álló közegről beszélhetünk, ami főleg védelmi pénzek szedéséből és bérgyilkosságokból tartotta fent magát. Rengeteg pénzük volt, de közben háromszobás panelekben éltek, nem úszómedencés villákban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.