2018. június 5., kedd

A BABCSENKO-ÜGY ÉPP AZT BIZONYÍTJA, MENNYIRE RENDBEN VAN A NYUGATI MÉDIA

444
Szerző: SARKADI ZSOLT
2018.06.04.


Kedden közölte a kijevi rendőrség, hogy a lakása közelében több lövéssel végeztek Arkagyij Babcsenko orosz újságíróval, aki korábban azért költözött Ororszországból Ukrajnába, mert a putyini rendszer kritikusaként féltette otthon az életét. Az ukrán hatóságok az orosz titkosszolgálatokat vádolták a gyilkosságért, a világsajtó pedig gyászolt, méltató nekrológok tömkelege jelent meg Babcsenkóról, és dühös véleménycikkek arról, hogy Putyin rendszere a világ bármely pontján képes hidegvérrel likvidálni az ellenségeit, és hogy ezt a szabad világ nem tűrheti tovább.

Aztán egy nappal később az Ukrán Biztonsági Szolgálat, azaz az SZBU vezetői tartottak egy sajtótájékoztatót, amin hirtelen megjelent maga Babcsenko is, és kiderült, hogy csak eljátszották az újságíró halálát egy titkosszolgálati akció keretében. A cél az volt, hogy leleplezzék és letartóztassák az újságíró életére pályázókat, és megszerezzenek egy 30 nevet tartalmazó listát, amin olyan orosz ellenzékiek neve szerepel, akiket az SZBU állítása szerint az oroszok holtan akarnak látni.

A nyugati sajtóban mindenhol megjelent, hogy Babcsenko mégsem halt meg, aztán megindult az elemzés arról, ki mit rontott el az ügy kezelése során. A nemzetközi újságíró-szervezetek kiakadtak, és számon kérték az SZBU-t, amiért álhíreket terjeszt. Ezen kívül a legtöbb nyugati lapban, köztük a 444-en is, elemző cikkek jelentek meg arról, hogy az akció fegyvert adott a nyugati médiát hitelteleníteni próbáló orosz propagandának, és az emberek ezután majd nem fogják tudni kellő súllyal kezelni, ha arról olvasnak, hogy megöltek egy orosz újságírót.
De pár nap távlatából visszatekintve a botrányra, a történteket inkább ünnepelni kellene, mint sajnálkozni miattuk.

Hogy a nyugat eszmei szinten miért emberbarátibb, mint Oroszország és a hozzá hasonló többségi diktatúrák, az (egyebek mellett persze) jórészt két alapelvnek köszönhető. Az egyik az, hogy az emberéletet (legyen az akár egyetlen emberélet is) előbbre valónak tartjuk a világmagyarázatunk makulátlanságánál, a másik pedig az önelemzésre és önkorrekcióra való hajlamunk.

Soha, de soha nem léteztek még a történelemben olyan államok és társadalmak, melyek ennyire sokféleképp és ennyire gyorsan képesek lettek volna az élet szinte minden területén önkorrekcióra, mint a nyugati liberális demokráciák. A folyamatos és közös önelemzést és az ebből következő esetleges önkorrekciót ezekben a társadalmakban legnagyobb mértékben a plurális és szabad média szavatolja.

Értelmes ember szemében a nyugati média éppen attól válik hitelesebbé, ahogyan a Babcsenko-ügyet kezelte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.