Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.05.17.
A nemzetgazdasági miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke is felszólalt a Zsigmond Király Egyetem Versenyképesség 2018 konferenciáján.
Aki az alacsony bérköltségre alapozza a növekedését és a versenyképességét, az rossz irányba megy – mondta Varga Mihály a Zsigmond Király Egyetem Versenyképesség 2018 konferenciáján. Amit a régi-új nemzetgazdasági miniszter ígér, hogy a folyamatban lévő adócsökkentések és bérmegállapodások mellett a kormány kiemelten figyel majd arra is, hogy a közterheket mindenki fizesse be.
A miniszter szerint több fordulat is történt az elmúlt években a magyar gazdaságban, erre bizonyíték, hogy szerinte 2013 óta tartós növekedési pályán halad az ország, a GDP öt éve nem esett vissza. De ide sorolja azt is, hogy 12 százalékról az évek során 3,8-3,9 százalékra csökkent a munkanélküliség, miközben nőtt a foglalkoztatás is. Történt egy fiskális fordulat is, az államadósság 2010 óta 8 százalékkal csökkent – mondta.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a növekedés hagyományos eszközeivel már képtelenség versenyképességet növelni, nagy létszámú munkaerőt már nem lehet beállítani a rendszerbe, az igények a jól képzettség és a minőség felé mozdulnak – hangzott el a miniszter előadásában a Versenyképesség 2018 konferencián.
Varga arról is beszélt, megváltoztak a vállalkozások forráshoz jutási lehetőségei is az utóbbi években, nem csak banktól, de az anyavállalattól is lehet olcsó pénzt kérni. A miniszter szerint a magyar bankrendszerben vannak kreatív, jó tudású menedzserek, akik állják majd ezt a versenyt, s kitalálnak piacképes ajánlatokat. Választ kell adni a termelékenység lassulására, amit Varga nem tart sajátos magyar problémának, hiszen globálisan megfigyelhető a jelenség. Mint mondta, sok államban ez azzal függ össze, hogy felértékelődött a szabadidő, az emberek kevesebbet dolgoznak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.