Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.05.18.
De ki is fejtem szívesen.
A magát még mindig demokratikus ellenzékként definiáló, egységességet legfeljebb ötlettelenségben, széttöredezettségben és megosztottságban felvillantani képes pártoknak volt másfél hónapjuk, hogy kiötöljenek valamit, lehetséges magyarázatként a böszmenagy vereségre.
Volt egymásra mutogatás (többek közt az ultimate „Gyurcsány a hibás” ütőkártyát is le lehetett végre legitimen csapni az asztalra), volt mutogatás az aránytalan választási rendszerre, az egyenlőtlen médiaviszonyokra, a civilek túlmozgására (Gyurcsány mellé ez ügyben felzárkózott Márki-Zay Péter), aztán menetrend szerint megérkezett a kollaboránsok emlegetése, meg a többi. Szóval csak a szokásos.
De ez a legújabb dili, amiben Tamás Gáspár Miklós szerint semmi új nincs, miszerint egyes ellenzéki pártok immár azzal magyarázzák a vereséget, hogy nem sikerült a választókat meggyőzniük arról, hogy ők maguk is kerítéspártiak és bevándorlásellenesek, azért egészen elvetemült szintje a kármentésnek.
Persze, április 8. előtt is jócskán akadt a vájtfülűeknek már-már fájdalmas kijelentés (a magam részéről itt Karácsony Gergelyt emelném ki, aki de facto hitet tett a kerítés mellett), és persze, hogy már akkor is tudtuk, hogy mire megy ki a játék: a választópolgárok elcsábítására.
De ez még azelőtt volt.
Most meg a választások után vagyunk, amikor is minden ellenzéki párt attól hangos, hogy meg kell újítani a politikát, hogy nem lehet úgy leváltani a Fideszt, ahogy eddig próbálták, és hogy nagyszabású változásokra van szükség.
Ami papíron pazarul hangzik, a gyakorlati megvalósítás tekintetében viszont nincsenek nagyon illúzióink: ahogy azt például Bősz Anett mai kilépése a Párbeszéd-frakcióból is remekül megmutatja, az ellenzéki pártok még mindig inkább egymás nyírásában, mint a NER lebontásában érdekeltek. Hurrá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.