Szerző: ZÁCH DÁNIEL
2018.05.17.
Két fontos ponton is változik az autók műszaki vizsgáztatásának szabályrendszere május 20-án. A kishibás autót nem tiltják ki azonnal a forgalomból, a másik újdonság viszont bonyolítja az életet, és mindenkit érint, akinek a határnap után jár le a műszakija.
Első látásra sima pénzlehúzásnak és fordított bürokráciacsökkentésnek tűnik, ami az összes európai uniós ország, így Magyarország autótulajdonosaira is vár május 20. után. A vizsgarendszer átalakítására vonatkozó uniós irányelv az Európai Unió összes tagállamában kötelező változást ír elő és a könnyebb azonosíthatóságot szolgálja.
Az autók és más gépjárművek tulajdonosainak vasárnaptól nemcsak a forgalmi engedélyt kell maguknál tartaniuk, hanem a műszaki vizsgálati bizonyítvány nevű egyoldalas dokumentumot is, melyet a vizsgán állítanak ki. Az érvényességi időn, a rendszámon és az alvázszámon felül a kilométerszámláló állását, illetve az vizsga lejárati dátumát is tartalmazza, vagyis nemcsak egy pecsét, mint amit a forgalmiban megszoktunk.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ügyben feltett kérdéseimre azt a választ adta, hogy az uniós irányelv célja, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) bármely országában könnyebben meg lehessen állapítani egy autóról, hogy érvényes-e a műszakija vagy sem. A forgalmi engedélyek országonként mások, a műszaki vizsgabizonyítvány rovatai viszont hasonlóak, bár minden ország a saját nyelvén állítja ki őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.