Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.05.04.
Azt fejtegette Ablonczy Bálint, a Heti Válasz munkatársa egy televíziós vitaműsorban a Magyar Nemzet bezárása utáni napokban, hogy a legnagyobb kérdés, lesz-e olyan tőkeerős polgári csoport, amelyik hajlandó áldozni a lap további megjelentetésére.
Valóban ez a legnagyobb kérdés, de amennyire nagy, annyira könnyen megválaszolható: nem lesz, mert Magyarországon nem létezik a klasszikus értelemben vett polgárság. Vagyis olyan réteg, amelyik vagyonát saját erejéből és tehetségéből alapozta meg, szigorú jogszabályok védik az állami hatalomtól, amely ráadásul épít erre a tehetségre, ennek érdekében szigorú és átlátható szabályokkal rendezi a piaci versenyhelyzetet, legyen szó alkalmazottról vagy vállalkozóról. Ez alapozza meg a polgárságot. Vállalkozókedve egzisztenciális biztonságából ered, így keletkezett vagyonából áldoz polgári eszményekre. Például újságot olvas, sőt lehetőségeihez mérten hozzájárul ezek fenntartásához.
Nálunk ilyen réteg nincs. Volt, de elsodorta a történelem: a múlt század világháborúi, a háborút követő kommunista rendszer, majd pedig rövid kitérő után beletorkollottunk a kiteljesedő Fidesz-érába, ami a nemzeti polgárság megalapozása helyett kitenyésztette a lumpenburzsoázia legromlottabb típusát: azt, amelyik a vagyont nem termeli, hanem kapja, nem hasznosít, hanem elkölt, vagy homályos célokra halmoz és tartalékol. Prototípusa Mészáros Lőrinc. Minden, csak nem polgár. Tömött bukszákkal fölékesített karácsonyfa. Ennek a rétegnek csakis akkor jut eszébe újságot vásárolni, amikor zavaros tranzakció keretében megbízást kap, hogy a maradék újságokat vásárolja föl, ami zavaró, adja tovább ilyen-olyan üzletembereknek, akik aztán majd bezárják, lásd Népszabadság. A maradó részt, történetesen az egykor virágzó hazai sajtókultúra megyei lapjait tahómód uniformizálja, sőt, újratermeli a szocialista sajtó legtaszítóbb termékeinek egyikét, az úgynevezett céloldalt, ahova aztán beillesztik a kormányfő portréját, és másnap Zalától a Beregségig ugyanannak a fejnek ugyanazt a műmosolyát látja boldog-boldogtalan. Ezt kapja a vidék Magyarországa, korábban Kádár-portrét, most Orbán-portrét.
Ami a sajtó megvédését illeti, ennyire képes a hazai polgárság, de kollégám nyilván nem erre gondolt. Nem azt mondom, hogy Magyarországon nincsenek polgárok, hanem azt állítom, hogy kevesen vannak, erejük szerény. Tipikusnak mondható a főleg protekcionista és korruptív pályázati rendszerből adódó függés az államtól, ilyenformán szabad akaratuk legföljebb addig terjed, hogy érdemes-e támogatniuk ilyen eszményeket, vagy jobb, ha távol tartják magukat ezektől. A magyar polgárság igen rövid pórázon van tartva, ahogy Esterházy Péter írta, pontosan tudja, „merre hány centi, hogy hol lakik az Úristen, hogy merről esik az ajtó sarka, merre a lakatja” (Bevezetés a szépirodalomba). Ez a polgárság nem vesz olyan lapot, ami nem tetszik a kormányfőnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.