Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.05.14.
Eleve nem szabad – az uralkodó illem szerint – Bayer Zsolttal eszmecserébe keveredni, nem szabad őt úgymond „komolyan venni”, és í. t. Evvel én nem értek egyet: Bayer Zsolt a mai, összezsugorodott „közélet” továbbra is fontos szereplője, bár a lapját – rajta kívül álló okokból – kevesen olvassák.
Miről van szó?
Jámbor András, a Mérce főszerkesztője nagy hatású cikket írt „Én a csürhével vagyok” címmel, amelyben – bár elítélte azt, hogy az Országgyűlés nyitó üléséről távozó három református egyházi férfiút megtámadta, leköpte, hangosan gyalázta néhány tüntető – megértően magyarázta a megalázott, fölbőszített, megvetéssel illetett, láthatólag nyomorgó tiltakozók reakcióját, és legalább annyi megértést követelt nekik, mint a megsértett egyháznagyoknak.
Ez provokatív, meggondolkodtató, kitűnően megírott cikk volt – bár vannak fönntartásaim.
Erre az írásra válaszolt Bayer Zsolt a Magyar Időkben. Itt a híres szerző párhuzamba állítja a nevezetes köpködést, illetve Jámbor András cikkét nagy forradalmak véres epizódjaival, és föltételezi, hogy az érthetetlen okokból „lukácsista [?] értelmiség”-nek nevezett baloldal helyesli a lincselést és hasonló iszonyatokat. („Lukácsistának” az eldologiasodás-tanulmányból [1923] kiinduló gondolati irány híveit nevezik, akikből Magyarországon szinte teljes hiány mutatkozik, bár másutt nem, de ez mellékes.)
Szenvedelmes és kurta vitacikkben a publicistának nincsen tere, hogy sokoldalú lehessen, de azt azért tekintetbe kellett volna vennie, hogy a forradalmak előtti és utáni szilárd, jól berendezett, állandósult tekintélyi és intézményi szervezetre támaszkodó államrendek a forradalmak iszonyatainak a milliószorosát követték el. A Gulag sem a forradalom, hanem a konszolidáció műve volt. Nem szólva az európai parasztság és a gyarmati népek égbekiáltó, évszázadokon át tartó kínzásáról és gyötréséről. Parasztok? Rabszolgák? Utánuk a varjú se károg.
De nem ez a döntő. Még az se, hogy nemcsak a jakobinus és bolsevik forradalmaknak voltak rémtetteik: nálunk mind a liberális (1848), mind a demokratikus (1956) forradalom műsorán szerepelt lincselés. De ez sem a legfontosabb.
A forradalmi radikalizmus legjobb képviselői sose tagadták, hogy a forradalom szörnyű – beleértve a forradalmárok szörnyű szavait is – , ám ezt össze kellett hasonlítaniuk a „legitim” elnyomás évezredeivel, és az ellenforradalom borzalmaival.
(Az ellenforradalom retorikája se kutya, lásd pl. Bayer Zsolt cikkében a Jean-Paul Marat-t jellemző mocskos idézetet Egon Friedell valaha népszerű könyvéből.) S hogy az államok hogyan bántak ellenfeleikkel, arra legyen elegendő példa Marius triumphusa Rómában, amelyben ott hurcolták a leírhatatlanul meggyalázott Iugurtha numídiai királyt (maga is nagy gyilkos volt), akit megköpdösött a plebs, s akit aztán éhhalálra ítéltek. A konszolidált, legitim hatalom, a kasztos és osztálytársadalom erkölcstelensége robbantja ki a forradalmi energiát, amely – a forradalmárok reménye szerint – kisebb igazságtalanságok árán orvosolja a nagy igazságtalanságokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.