Szerző: FAZEKAS ZSUZSANNA
2018.05.01.
A május elsejék az 1989 előtti szocialista rendszer ikonikus, sokat emlegetett és képileg is a társadalom emlékezetébe épült eseményei voltak, ahol több százezer fős tömeg vonult órákon át egy meghatározott útvonalon zászlókat és különböző díszeket lobogtatva, majd a résztvevők egy népünnepélyen szórakoztak, sört ittak és virslit ettek. De miért is lett május elseje ilyen emblematikus megjelenési formája a rendszerváltás előtti Magyarországnak, illetve a szovjet befolyási övezet többi országának, amikor valójában egy chicagói munkástüntetésre emlékező rétegünnepként kezdte karrierjét?
Május elsejét eredetileg ugyanis 1890-ben ünnepelték először a II. Internacionálé döntése nyomán egy négy évvel korábbi chicagói tüntetésre emlékezve, így vált a munkásmozgalom nemzetközi ünnepévé, a nemzetközi munkásszolidaritást kifejező nappá. A munkásünnep akkor váltott arculatot, amikor Oroszországban az 1917-es forradalom után kiépülő proletárdiktatúra felkarolta, a kezdeti spontán, önszerveződésen alapuló rendezvényeket pedig 1927-től felváltotta a teljes szervezettség, valamint a központi irányítás alá vont új, szovjet formájú ünneplés, amelynek szerves részét képezték a felvonulások is. A szovjet típusú felvonulásokon a rendezvényeknek van egy központja, egy tribün, azelőtt kell elvonulni. A résztvevők – nem úgy, mint a mai tüntetéseken – nem azért vonulnak fel, hogy bizonyos szimbolikus terekre eljussanak, vagy hogy megmutassák, hogy milyen sokan vannak, hanem valójában egyfajta társadalmi szemlére sorakoznak fel, és részeivé válnak egy előre megkoreografált látványosságnak, amelyet a hatalom képviselői megtekintenek, mint egy katonai díszszemlét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.