Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.05.11.
1915. április 24-én a Konstantinápolyban élő 250 örményt a török hatóságok letartóztatták és kivégezték. Ők voltak a Törökországban élő örmény kisebbség legbefolyásosabb és leggazdagabb tagjai, az értelmiségiek.
Az ő meggyilkolásukkal elvesztette vezetőit a kisebbség, aminek ezután megkezdődött a deportálása és kiirtása. Az örményeket élelem és bármilyen felszerelés nélkül Szíriába meneteltették, és aki nem halt bele a gyaloglásba és éhezésbe, azokat útközben vagy a sivatagi koncentrációs táborokban megölték. Hivatalos adatok nincsenek, a becslések pedig nagy eltérést mutatnak: 1918-ig a törökök szerint 200-300 ezer, a tudósok szerint 600-800 ezren, az örmények szerint 1,5 millióan vesztették így életüket.
Az események félelmetes hasonlóságot mutatnak a holokauszttal, és egyes történészek véleménye szerint Hitler felhasználta az örmény genocídium tapasztalatait a zsidók kiirtására kitalált terveiben.
A keresztény vallású örmények korábban erős korlátok között, fél- vagy másodrendű állampolgárokként (pl. nem viselhettek fegyvert, nagy adókat kellett fizetniük, és tanúvallomásuk nem volt elfogadható egy muszliméval szemben), de békében és biztonságban élhettek az iszlám vallású Oszmán Birodalomban.
Az azonban az 1800-as években hanyatlásnak indult, sorra vesztette el a háborúkat (és ezzel területeket), az elszegényedő és rettentő korrupt országban pedig egyre jobban kezdték utálni az átlag törököknél gazdagabb és kulturálisan is fejlettebb örményeket.
A konfliktusok már 1876-ban, II. Abdul-Hamid szultán hatalomba lépése után vérengzésig fajultak, de 1909-től kezdett igazán eldurvulni a helyzet. Akkor a szultánt megpuccsolták az “ifjútörököknek” nevezett nacionalista forradalmárok, akik a birodalom megmentését a vallásilag, kulturálisan és nyelvileg is egységes népességben látták. Ebből a jövőképből minden tekintetben kilógtak a keresztény örmények, és a nacionalisták egyre nyíltabban uszítottak is ellenük.
1914-ben aztán az Oszmán Birodalom a központi hatalmak oldalán belépett az I. világháborúba, és támadást indított az orosz hadsereg ellen, de megsemmisítő vereséget szenvedett. A török hadügyminiszter a kudarcért a határ mentén élő örmény kisebbséget hibáztatta, mondván ők lepaktáltak Oroszországgal. A kormány propagandahadjáratot indított, a török lapok arról írtak, hogy az örmények szövetkeztek az ellenséggel, és felkeléseket terveznek.
Ezután jött 1915. április 24-e, a Konstantinápolyban élő örmény vezetők kivégzése. Egy hónappal később pedig a parlament elfogadta az örmények deportálását lehetővé tevő törvényt, ami kimondta, hogy bárki, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent az országra, az kitelepíthető. A kitelepítés volt a népirtás fedősztorija, és természetesen lett egy olyan törvény is, amivel a meggyilkolt örmények vagyonát lefoglalta az állam.
Politikai okokból a haza ellenségeinek nevezték az örményeket, majd elvették mindenüket. A vagyonukat és az életüket is.
A népirtásnak rengeteg külföldi szemtanúja volt Törökországban, különböző diplomaták, újságírók (pl. a New York Times szinte naponta cikkezett róla), missziósok, orvosok, mérnökök. Az örmények szisztematikus legyilkolása ellen tiltakozott Franciaország, Anglia, Németország, az Egyesült Államok, az Osztrák-Magyar Monarchia, és XV. Benedek pápa is, de tenni senki nem tett semmit, Törökország pedig nem foglalkozott a nemzetközi kritikákkal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.