ROBBAN AZ ISKOLA - MI LEGYEN A PEDAGÓGIA JÖVŐJE?

QUBIT
Szerző: GALAMBOS ATTILA
2018.05.09.

Budapesten az elmúlt hónapokban három nagy pedagógiai konferencia is lezajlott. Kettőn az aktuális magyarországi oktatási szemlélettel szembeni kritikai hangok jelentek meg. Vajon mi lehet az elégedetlenség oka? Miért beszélnek pedagógusok pedagógusoknak vagy az oktatásban dolgozóknak a szakma válságáról? Hogy lehet, hogy informatikusok, cégtulajdonosok, pszichológusok innovatívabb pedagógiai ötletekkel állnak elő, mint a tanárok? Hogyan reagálhat a szakma a társadalmi változásokra?

2016. április 21-én Lackfi János tréfás verset posztolt a Facebookra Tanári ária címmel. A sorok viccesnek tűnnek, de mögöttük a magyar pedagógia válsága sejlik fel. Amikor a verset felolvastam egy gyerekcsoportnak, szerencsére voltak olyanok, akik egyáltalán nem értették az osztályzattal, a mesterkélt szigorral vagy a fizikai erőszak lehetőségével való viccelődést, mások viszont korábbi emlékeik miatt átélték a versben leírtakat. Továbbá az én gyomrom is összerándult.

Feltehetően sokunknak vannak iskolai rossz tapasztalatai, pedig a tanulásnak élménynek, örömnek, jó érzésnek kellene lennie, olyannak, mint amikor játszik a gyerek. Dr. Gyarmathy Éva a Neteducatio által szervezett II. Modern Pedagógus Konferencián a tanulás neurobiológiai hátteréről beszélt. A dopamin termelődése a szervezetben euforikus élményt tud okozni, ahogy arról profi sportolók be is számolnak. Ez az élmény tanulás közben is jelentkezhet, ha megfelelő közeget biztosítunk, a tanulási folyamatban részt vevőket olyan helyzetbe hozva, amiben szívesen időznek, és el tudnak mélyülni a folyamatban. (Ezt az élményt többféleképp nevezik, de Csíkszentmihályi Mihály flow kifejezése talán a legelterjedtebb.) Ráadásul dopamin termelődése során könnyebben is tanulunk.

Lehet, hogy szigorú vagyok, / de miattad teszem, / hiszen az életnek tanulsz, / és biztos nem nekem.

Pedagógiai rendszerünk több száz éves hagyományra épül. Az 1906-ban megjelent A Pál utcai fiúk első képe egy mindannyiunk által ismert jelenetet mutat be: az unatkozó gyerekek ülnek szemben a katedrával, ahol történik valami számukra érdektelen dolog. Míg a világ megváltozott a Pál utcai fiúk és a vörösingesek körül, addig a pedagógiai módszereink szinte fikarcnyit sem módosultak.

Amikor a tanár áll szemben 30-40 gyermekkel és a saját tempójában, az információ birtokosaként statikus úton ad át tudástartalmakat, frontális módszernek hívjuk, és a hagyományos oktatási rendszerben rendkívül elterjedt. Ennek a módszernek vannak előnyei és hátrányai is:

- nagyon sok információt lehet meglehetősen gyorsan átadni;

- nem igényel nagy pedagógiai-módszertani felkészültséget, hiszen alapvetően a tanár irányít;

- homogenizál, akkor működne a leghatékonyabban, ha a frontális munkában minden résztvevő ugyanolyan előzetes tudásanyaggal és képességekkel rendelkezne;

- a résztvevők képességei, mentális állapota nincs figyelembe véve;

- célja az információ továbbadása;

- tanár- és nem gyerekközpontú, azaz nem a résztvevők igényei, hanem a tanár hozzáállása, kompetenciái mentén szerveződik...

ITT OLVASHATÓ