PARA-KOVÁCS IMRE: SZABADSÁG, TE SZÜLJ!

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: PARA-KOVÁCS IMRE
2018.05.27.

Amikor kifejlődött az agyam (meglehetősen későn, és tulajdonképpen most sem jelenthetem ki, hogy ez a folyamat befejeződött, de mondjuk, voltak tisztább pillanataim életem során), szóval, amikor elkezdtem gondolkodni a világról, akkor határozottan vallottam, hogy a szabad emberek jobb dolgokat csinálnak, mint a szolgák, ráadásul mindez a létező szocializmusban történt, ahol elvétve láttam csak szabad embert, mondhatnók: nem volt velük tele a sétálóutca.

Akkor még nem tudtam, hogy liberális vagyok.

Rácsodálkoztam a szovjet megszállás alatt vidáman tevékenykedő emberekre, a folyamatos különbékék, kiegyezések, megalkuvások és kollaborációk aknamezején szökellő tömegre, minek tagjai tulajdonképpen jól érezték magukat, tették a dolgukat, fizetést kaptak, gyereket csináltak, hajtották a Wartburgot, kilopták a gyárból, amire szükségük volt és sorban álltak banánért. Nem szenvedtek a szabadság hiányától, kevesen, nagyon kevesen voltak, akikben tudatosult, hogy ők tulajdonképpen az állam foglyai, és – mint azt elég pontosan mérni lehet – ha Kádár János elindult volna az első szabad választáson, megnyeri.

A szabadság hiánya nem tűnik fel mindenkinek, amiből következik, hogy a szabadság nem alapvető érték vagy jog, hanem csak kevesek hobbija, akik miatt nem érdemes fenntartani egy rendszert, hiszen elvannak ők a periférián, ahol hülye könyveket olvasnak és írnak, eladhatatlan képeket festenek, fizikáról vagy filozófiáról beszélgetnek, karcos szeszeket isznak és szenvednek, mert a szabad ember sokat szenved, különösen ezen az éghajlaton.

A rendszerváltást megelőző években szabad voltam, és még utána is egy ideig, talán akkor éreztem először, hogy vége, hogy megint bezárult az a dimenziókapu, ami Magyarországra beengedte a szabadság szelét (viharát), amikor az MDF vezette kormány belebabrált a sajtószabadságba (pedig hol volt az még a mostani felszámolástól!?), és magához ragadta a köztévét és közrádiót.

Voltak még semleges évei a hazámnak, de igazából sohasem lehetett többé szabad, bár a lehetőség egy darabig fennállt, de aztán rend lett. Mondanom sem kell: nem a szabadság szülte ezt a rendet, hanem a megalkuvás és a gyávaság, de a rend az rend – szabadság nélkül is.

A rend Kelet-Európában azt jelenti (és mindig is azt jelentette), hogy aki magasabb, azt levágják, aki kövérebb, azt éheztetik, aki okosabb, azt lebutítják, aki pedig szabad, azt addig ütik, amíg meleg. A kelet-európaiak, a magyarokkal az élen, arra használták rövid, de valódi szabadságukat, hogy keressenek maguknak valakit, aki uralkodik rajtuk, aki erős, karizmatikus vezető, és megmondja nekik, hogy mit kell csinálni, mitől kell félni, kit kell gyűlölni és merre van az arra. Nálunk nincs ennél megnyugtatóbb dolog, nem kell gondolkodni, nincs felelősség, viszont van fizetés, lehet gyereket csinálni, hajtjuk a Suzukit és vidám vetélkedőket nézünk a tévében, ahol csinos lányok és fess fiúk kacagtatnak meg minket estéről estére (mellesleg teljesen biztos vagyok benne, hogy ha lenne pokol, és jönnének onnan beszámolók, akkor mindegyikben megemlítenék a csinos lányokat és fess fiúkat, akik esténként kacagtatnak, akárcsak a fizetést és a Suzukit).

A szabadság a többség számára használhatatlan, felesleges teher, és a politikus kezében két lehetőség van: vagy megtanítja az embereket bánni ezzel a lehetőséggel és elviselni, feldolgozni a felelősséget, vagy – mint esetünkben – elveszi a szabadságot, hogy helyette a fenti programot biztosítsa, ami a többségnek kétségtelenül bőven elegendő, a kisebbség pedig szenved, de mint fentebb kifejtettem, a szenvedés a szabadsággal is együtt járna, na bumm, kedves magyar szabad ember, most majd a szabadság hiányától fogsz szenvedni, senkit sem érdekel a szűkebb családodon kívül...

ITT OLVASHATÓ