2018. május 18., péntek

"NÉZZENEK A TÜKÖRBE!" - BESZÉLGETÉS HÍDVÉGI BALOGH ATTILA ÚJSÁGÍRÓVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: RÁDAI ESZTER
2018.05.18.




„Eljön majd az az idő is, amikor a most megbolondított emberek is rá fognak ébredni, hogy fantomokkal harcolnak, és a veszély, amitől most annyira rettegnek, nem létezik, és akkor majd a gyűlölet új tárgyat, új célszemélyeket, új területet, új ellenséget, új bűnbakokat fog keresni magának – mondja Hídvégi Balogh Attila, a RomNet nevű internetes portál főszerkesztője, az MTI egykori munkatársa, aki kis megszakítással 10 éven át tudósította az országot természeti katasztrófákról, árvizekről, tűzesetekről és gyilkossági ügyekről, tüntetésekről és zavargásokról. Szerinte az ellenzéknek, az ellenzéki sajtónak és általában az értelmiségnek, amely most a cigányokat hibáztatja, amiért a Fideszre szavaztak, végre szembe kellene néznie a tényekkel és önmagával. Meg kellene ismerkednie a valósággal, azzal a világgal, amelyben honfitársai százezrei élnek végtelen nyomorúságban, elnyomatásban, kiszolgáltatottságban és – nem utolsósorban – hihetetlen információszegénységben.

Annak idején, az MTI rendőrségi tudósítójaként Balogh Attilaként ismertelek meg, most a május 8-i, Kossuth téri tüntetés egyik szónokaként Hídvégi B. Attilaként mutattak be. Megváltoztattad a neved?

– Hivatalosan, a személyi igazolványom szerint ma is Balogh Attila vagyok, a Hídvégi előnevet – a szülőfalumra, Sajóhídvégre utalva – azért vettem fel még valamikor a 2000-es évek elején, hogy az Amaro Dromnál és a Rádió C-nél, ahol szintén sűrűn megfordultam, amíg léteztek, ne téveszthessenek össze névrokonommal, a költő Balog Attilával.

Álnaiv kérdés következik: miért hagytad el az MTI-t?

– Politikai okokból kellett távoznom, bár a kirúgásom 2012 végén csoportos leépítés címén történt, tehát nem kellett megindokolni... De az akkori főnökeim, akik egyébként szerették volna, ha maradok, ezt egyértelművé tették számomra.

Volt ebben – vagy esetleg az alkalmazásodban – szerepe a származásodnak?

– A kirúgásomban annyiban talán igen, hogy a Farkas Flórián viselt dolgairól készített anyagaim játszottak benne főszerepet. Az odakerülésemnek pedig az a története, hogy valamikor a 90-es évek végén, amikor – már túl a katonaságon és néhány építőipari munkásként eltöltött éven – az MTV Miskolci Regio­nális Központjának Híradójánál voltam gyakornok, szólt a stúdióvezetőm, hogy indul Budapesten egy program az akkor még létezett Független Médiaközpontban, oda keresnek fiatalokat újságíróképzésre. És akkor én oda felvételt nyertem – egyébként akik ma romák az újságírásban dolgoznak, szinte valamennyien abból a képzésből kerültek ki –, majd fél év elméleti oktatás után az MTI-hez helyeztek gyakornoknak, az akkori főszerkesztő, Wéber Ferenc – később köztársasági elnöki szóvivő – szárnyai alá. Ez egyébként, bekerülni a mainstream médiába, fantasztikus kitörési lehetőség volt – de aztán meg is kellett küzdeni a megmaradásért, az embernek naponta kellett bizonyítania a „hírgyárban”, hogy alkalmas. Miközben felkészülni ezekre, az árvizekre, tömegbalesetekre, gyilkossági ügyekre – a műegyetemi tűzre például, vagy a 2006‑os zavargásokra, a romák elleni gyilkosságsorozatra, vagy a vörösiszap-katasztrófára 2010-ben – nem lehet. Az utóbbiról másfél hónapon át adtam mindennap helyszíni tudósításokat, és a vége az lett, hogy fertőzéssel kórházba kerültem, de a kórházi ágyamon is közleményt írtam...

Na de mindez mit sem ért, mert a kormányváltás után a második csoportos létszámleépítésnél – felrúgva egyébként a szakszervezeti megállapodásokat – eltávolítottak a hírügynökségtől. Pedig egészen magas helyekről is szóltak az érdekemben, de egy bizonyos ponton mindenki falakba ütközött.

Milyen természetű volt ez a fal?

– Erős – és politikai. Először, még 2012 őszén felfüggesztettek egy Farkas Flórián elleni tüntetésről szóló tudósításomért, majd két hónappal később az akkori főszerkesztő jelezte: Farkas Flóri az MTVA vezetésétől kérte, távolítsanak el az MTI-ből. Sokáig nagyon bántott ez a méltatlan eljárás, de aztán túltettem magam rajta. Ráadásul nem is egyedül velem bántak el ugyanígy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.