Szerző: KAPELNER ZSOLT
2018.05.19.
Most komolyan: mi a neoliberalizmus?
Néha úgy tűnhet, a baloldaliak mindent és mindenkit „neoliberálisnak” neveznek, ami/aki valamiért nem tetszik nekik. Ez a túlhasználat talán olykor valóban előfordul, de ez nem egy kirívó jelenség, a jobboldali közbeszéd ugyanezt csinálja a „liberális” és „baloldali” szavakkal. Ez azonban még nem jelenti, hogy ezeknek a kifejezéseknek ne lenne pontos meghatározásuk.
A Routledge Handbook of Neoliberalism nyomán azt mondhatjuk, hogy a neoliberalizmus az a nézet, amely szerint a piac fennhatóságát ki kellene terjeszteni a társadalom minél több színterére, beleértve nem csak a gazdaságot, de a politikát vagy a szociális ellátást is. A neoliberálisok ennek megfelelően igyekeznek a társadalmi együttélés minél több elemét kivonni az állam és a nem piaci alapon működő intézmények felügyelete alól. A neoliberálisok ezért támogatják a gazdaság deregulációját, azaz a piac felszabadítását az állami szabályozás alól, az állami tulajdonban lévő intézmények és vállalkozások privatizációját, az állami kiadások csökkentését, és így tovább.
A neoliberalizmus szellemi hátterét nagyrészt az osztrák közgazdász és filozófus, Friedrich Hayek és az amerikai közgazdász, Milton Friedman munkáiból nyeri, akik már a második világháború alatt kidolgozták nézeteiket. A neoliberalizmus azonban csak a ‘70-es és ‘80-as években vált meghatározó ideológiává a világpolitikában. Ronald Reagant és Margaret Thatchert, majd Bill Clintont és Tony Blairt szokás a neoliberalizmus éllovasainak tartani, akiknek a vezényletével az átvette a hatalmat a nyugat fölött, a neoliberális paradigmába pedig a ‘90-es években becsatlakozott a frissen felszabadult keleti blokk is, a fejlődő országok nagy részével együtt.
Tisztázzunk pár gyakori félreértést a neoliberalizmusról: egyesek szeretik azonosítani a neoliberalizmust az általában vett liberalizmussal mint politikai ideológiával. A kettő nem azonos: például a legjelentősebb 20. századi liberális gondolkodó, John Rawls, elutasította a piacok mindenhatóságát, és egy erős, már-már szociáldemokrata állam koncepcióját támogatta. Szintén nem igaz, hogy a neoliberalizmus feltétlenül ki akarja terjeszteni a piac uralmát az élet minden területére. Ez egy lehetséges neoliberális álláspont, de sok neoliberális – köztük Hayek és Friedman is – támogattak bizonyos állami hatáskörbe tartozó szociális intézkedéseket, sőt az alapjövedelem bizonyos formáit is.
Továbbá: a piac uralma nem azonos a nagyvállalatok uralmával. Gyakori félreértés, hogy a neoliberalizmus az államot a nagyvállalatok kiszolgálójává akarja tenni, holott ez elviekben legalábbis nem igaz. A neoliberalizmus a piac pártján van, a nagyvállalatok érdekei azonban sokszor ellentétesek a piac érdekeivel: nekik sokkal jobb lenne a kisebb konkurencia, az enyhébb verseny, a kartellezés lehetősége, míg egy a neoliberalizmus elveit követő kormánynak elvileg mindezek ellen és a minél szabadabb verseny megvalósítása felé kellene törekednie (kérdés persze, hogy ez lehetséges-e, és hogy vajon a legszabadabb verseny nem vezet-e szükségszerűen a nagyvállalatok uralmához).
Végül a neoliberalizmust sokan egy kalap alá veszik a neokonzervativizmussal (ez utóbbi egy főleg Amerikában erős jobboldali irányzat, olyan képviselőkkel, mint George W. Bush). A 2000-es évek elején e kettő valóban természetes szövetségese volt egymásnak, de mégsem azonosak; a neoliberalizmus lényegét tekintve nem egy konzervatív álláspont, amennyiben a piacok uralmának kiterjesztését akár radikális társadalmi átalakítások révén is elképzelhetőnek tartja, szembe helyezkedve a fontolva haladás konzervatív eszméjével. Nem meglepő, hogy a neoliberalizmus kritikusai közt bőven találunk konzervatív, sőt szélsőjobboldali hangokat is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.