LESZ HÁBORÚ IRÁNBAN?

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.05.27.

Nemrégiben az európai államok vezetői és az amerikai nemzetbiztonsági apparátus kérése ellenére Donald Trump felrúgta az iráni atomalkut, amely az ország elleni szankciók feloldásáért cserébe garantálta volna, hogy Irán ne legyen képes nukleáris fegyvereket fejleszteni. A Trump lépését lehetővé tévő tényezők egyik legfontosabbika, hogy Iránnal kapcsolatban rengeteg félreértés és tévhit is terjed, amelyekkel aztán hibás politikai döntések is könnyen igazolhatók a közvélemény előtt. Manyasz Róbert Kázmér iszlám vallásjogász segítségével oszlatjuk a ködöt.

Iránról keveset hallunk, és általában mint egy sötét diktatúrát, a “gonosz tengelyének” egyik tagját szokás emlegetni. Mennyire állja meg a helyét ez a kép a valóságban?

Ez egy általánosan elterjedt – s nézetem szerint alapvetően hibás – sztereotípia, amit erősen táplál úgy az elmúlt évtizedek nyugati politikai mainstreamje, mint a nyugati média. Az iráni rendszer úgy fedi le a “teokratikus köztársaság” fogalmát, hogy egy valóban unikális kettős arculatú politikai struktúrát épített ki.

Ennek lényege röviden, hogy az 1979-es iráni iszlám forradalom során végül a politikai hatalmat valóban a síita vallástudósok szerezték meg, az általuk teokratikus alapelveken megfogalmazott alkotmány azonban ezen a síita üdvtanon belül demokratikus politikai struktúrát és intézményrendszert biztosított. Ebben az állampolgárok által választott törvényhozó testület, azaz a parlament, vagy a szintén a nép által választott legfőbb végrehajtó hatalom, a köztársasági elnök éppúgy benne van, mint az ugyancsak a nép választotta úgynevezett “Szakértők Tanácsa”, amelybe delegált vallástudósok választják meg a legfőbb vallási vezetőt, a rehbert. Azaz még az egyszerű állampolgárok is részt vesznek azon struktúrák kiépítésében, amelyek – vallási alapon – őket szabályozzák.

Bonyolult és strukturált rendszer ez. Egyszerűbben fogalmazva: Iránban működik egy – nyugati értelemben a népszuverenitáson alapuló – demokratikus rendszer, amelynek külső határait az isteni hatalom megkérdőjelezhetetlenségét biztosító teokratikus elv biztosítására vallástudósokból álló intézmények és személyek határozzák meg.

Ebbe a demokratikus játéktérbe egyébként olyan szegmensek is beletartoznak, mint a vallásszabadság:

Iránban keresztény, zoroasztriánus és zsidó közösségek is élnek. S minden látszat ellenére az iráni rendszer – jóval megelőzve más közel-keleti országokat – évtizedek óta támogatja például a nők mind nagyobb társadalmi szerepvállalását.

Mindezzel együtt a kép természetesen árnyalt. A bírálók közül egyesek az említett átléphetetlen teokratikus “vörös vonalakat’ kritizálják, mások például a nők, illetve az etnikai és vallási kisebbségek helyzetével elégedetlenek...

ITT OLVASHATÓ