KÚRÓGARAS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2018.05.11.

Pénteken kiderült, hogy a Konzum PE Magántőkealap által kibocsátott befektetési jegyek kizárólagos tulajdonosa Mészáros Lőrinc, ami tömören annyit jelent, hogy a felcsúti gázszerelő mostanra Magyarország leggazdagabb polgára lett. Csak a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégekben lévő részesedése 280–300 milliárd forintot ér, emellett van még a nagy hírű Mészáros és Mészáros Kft., van száznál is több egyéb vállalat, borászatok, tévé- és rádióállomások, szállodák, egyebek. Tavaly az Átlátszó kiszámolta, hogy M. L., aki természetesen nem strómanja senkinek, gazdagabb, mint a Horthy-korszak három legvagyonosabb magyar nábobja, gróf Károlyi László, gróf Festetics Sándor és Habsburg József főherceg együttvéve. Noha például a Károlyi család a honfoglalás idején nyerte az első birtokait, amelyeket később csak gyarapítgatott, míg ellenben M. L. a maga mesés vagyonát a két dolgos kezével kaparta össze, és csupán pár év alatt.

Diktátorok vannak, voltak és egyre inkább lesznek is, de ilyen gázszerelővel egyikük se büszkélkedhet. Magyarország e tekintetben is egyedül áll.

Ami a diktátorok és a diktatúrák világdivattá válását illeti, arra vonatkozólag most épp Yascha Mounk The People vs. Democracy című, a Harvard University Pressnél idén márciusban megjelent könyvét olvasom. Negyedszázaddal ezelőtt a liberális demokráciák polgárai nagyobbrészt elégedettek voltak a kormányaikkal, a demokratikus intézményrendszert pedig nagyra becsülték; most kiábrándultabbak, mint eddig bármikor. Negyedszázaddal ezelőtt a polgárok zöme büszke volt arra, hogy liberális demokráciában élhet, az autoritárius alternatívákat pedig kategorikusan elutasította; most a demokráciával szemben egyre ellenségesebb. Továbbá negyedszázaddal ezelőtt az ellentétes politikai nézeteket vallókat is az alapvető demokratikus normák és szabályok közös tisztelete kapcsolta össze; most a liberális demokrácia legelemibb normáival szembeszegülők növekvő hatalmat és befolyást élvezhetnek, írja Mounk.

Tartalmas munka, bár nem mondanám, hogy az Élet és Irodalom figyelmes olvasóját sok új információval kápráztatja el. Viszont az aprólékosan felrajzolt globális körkép, amivel a szerző szolgál, mégis alkalmas arra, hogy tovalebbentse a magyar ember lelkét megülő honfibút. Hajlamosak vagyunk néha úgy képzelni, hogy mi itten a pusztában egy birkanép vagyunk, amelynek a torkán le lehet nyomni bármit, és hogy ami nálunk folyik, azt normális populáció el nem viselné. Könnyedén felsorolunk féltucatnyi ótvaros diktátort, mégis azt hisszük, hogy a mi alcsúti emberünkhöz széles e világon senki se fogható, ha pedig külföldön megkérdezik, honnan jöttünk, pironkodva valljuk be az igazat, már ha bevalljuk.

Noha röstelkedésre semmi okunk, ellenkezőleg, Magyarország ez egyszer nincs lemaradva, sőt a változások élén halad. Birkanépnek lenni manapság nem szégyen, hanem nagyon is trendi, hiszen a demokráciától az egész világ távolodik. A Freedom House szerint több ország távolodik tőle, mint amennyi közeledik hozzá. Vastagnyakú, keménytökű vezetők iránt pedig szerte a világon nő a kereslet, olvasom a Time-ban, róluk ugyanis tudvalevő, hogy megvédnek minket azoktól. Hogy „azok” konkrétan kicsodák, attól függ, ki az, aki meg fog tőlük védeni. Lehetnek a korrupt elit vagy a telhetetlen aljanép tagjai, migránsok, emilyen-amolyan kisebbségiek, hűtlenné vált politikusok, bankárok, bírák, újságírók, nem is szólva a százmillió AIDS-es nigériairól. Az emberiség felsorolt ellenségeivel szemben az új típusú vezető áll. Az erős emberek korában vagyunk, írja a Time említett cikke, amely a lap május 14-re dátumozott számában fog megjelenni, az illető szám címlapgrafikája a neten már­is megcsodálható. Új típusú vezetőket ábrázol, balra Erdog˘an, jobbra Duterte, fenn középen Putyin, alatta Orbán.

Korunk hősei, a történelem új szakaszának formálói, közülük egy a mi emberünk, nem is akármelyik...

ITT OLVASHATÓ