KINEK ÁLL AZ ÉRDEKÉBEN? KONTEÓK ÉS MANIPULÁCIÓ A POST-TRUTH KORSZAKBAN

ÁTLÁTSZÓ - SZAKIRODALOM BLOG
Szerző: LAKNER DÁVID
2018.05.17.

Szokás leborulni a dezinformációra épülő politika előtt, mesteri bűvészmutatványként érzékelve a szándékos álhírterjesztést. A macchiavelliánus gondolkodásban egy-egy technika fokmérője a sikeresség. Ha a nép vevő a konteóra, az igazolást jelent az összeesküvéselmélet-gyáros számára, egyúttal pedig még a cáfolt információt is más fénytörésbe helyezi. Az igazságon túli (post-truth) korban ugyanis újból véleményessé válnak a tények, és amit elégszer ismételnek el, az valóságosnak tűnik fel. Új könyvében ennek a folyamatát vizsgálja Krekó Péter, rámutatva: hiába eredményes a manipuláció, attól még a felhasznált módszerek sem eredetinek, sem innovatívnak nem mondhatóak.

Amikor 2016 januárjában egy tizenhárom éves orosz-német lány azzal állt elő, hogy három közel-keleti férfi megerőszakolta őt, a közvélemény joggal hördült fel. Hiába, hogy az esetre egyből rárepült az orosz állami propagandasajtó, az ügy ettől még érthetően kavart indulatokat. Csakhogy nagyon hamar kiderült: a lány idősebb barátjával töltötte azt a bizonyos harminc órát, erőszakról pedig azért beszélt, hogy ez ne derüljön ki.

Addigra mind a németországi orosz, mind a moszkvai sajtó a sztori bűvkörébe került, és még Szergej Lavrov külügyminiszter is felszólalt, óva intve a németeket a „valóságot háttérbe szorító politikai korrektségtől.” Hiába derült ki azonban az igazság, az orosz nyelvű média mit sem változtatott a történtek keretezésén. Tüntetések szerveződtek, tovább folyt a közvélemény hergelése, és egyszeriben gyanús lehetett az ügy lezárása is.

Hirtelenjében az erőszakot cáfoló új információ vált megkérdőjelezhetővé. A vélhetően orosz aktív intézkedés pedig segített azt a narratívát terjeszteni, hogy a németek nem szeretnék a „migránserőszakot” kivizsgálni. Innentől mindegy is, mi derül ki, hiszen az összeesküvés-elméletre fogékony közeg csak egyetlen igazságot hajlandó elfogadni.

Vagy épp nagyon is sokfélét, és csak egyet, a hivatalosat nem. A Tömegparanoia című kötet erre is bőven tud példát, elég csak a finnugor nyelvrokonságot ért támadásokat említeni. A több évszázados magyar konteó lényege, hogy az akadémiai és a politikai elit összeesküdött, hogy a magyar nép ne ismerhesse meg dicső származását. Nem számít, hogy a finnugor kifejezés nyelvészeti fogalom, ami nem állít semmit genetikai származásról. Még az sem, hogy a rokonságot összetett szószerkezettani-hangtani szabályok igazolják. A konteógyárosok érvrendszerében ez akkor is csak felülről erőltetett hazugság, az Igazságot pedig – legyen az avar, hun, szkíta vagy pártus rokonság – hasonlóan hangzó szavak fogják felfedni.

A nyelvrokonság megkérdőjelezése odáig jutott, hogy néhány hónapja az Origo már azt közölte: „tudománytörténeti tévedés lehet a magyarság finnugor eredete.” Rögtön az elején genetikai kutatásokra hivatkozva, amik nyilvánvalóan nem tudnak megcáfolni egy nyelvészeti állítást. Finnugor genetikai rokonságról pedig sosem beszélt senki.

Krekó Péter arra mutat rá könyvében, hogy a fenti és hasonló összeesküvés-elméletek sikeres terjesztése éppúgy nem valamiféle zseniális trükk megnyilvánulásai, ahogy a háttérbe sem érdemes folyamatosan nagyívű machinációkat képzelnünk. A konteók terjesztésének ugyanis komoly anyagi és politikai haszna lehet, továbbá széleskörű kereslet mutatkozik rájuk. A folyamatos sulykolás módszere így bár primitívnek tűnhet, de akkor is eredményes, ha azt hinnénk, józan ésszel nem lehet ilyeneknek bedőlni...

ITT OLVASHATÓ