Szerző: PuPu
2018.05.05.
Öreg vagyok, akár az országút, de olyan szerencsés, hogy anyukám mind a mai napig nevelget, csiszolgatja viselkedésem, nyesegeti stílusom vadhajtásait, figyelmeztet, ha nem az időjárásnak megfelelően öltözöm, megvitatja velem a politikai helyzetet, szóval igazi anyuka - idén lesz kilencven, tartsa az ég bis hundert und zwanzig.
Szerencsés vagyok, szerencsésebb, mint a gyerekeim, akik már nem tudják köszönteni anyukájukat ezen a napon, mint tették ezt az elmúlt évtizedekben mindig, de hogy szeretettel gondolnak rá ezen a napon, az biztos.
Az ünnep talán kicsit formális, mégis az az egy-két puszi amit adunk és kapunk, lehet igazán bensőséges. Fedezete az érzés, mely nem szorítkozik erre az egyetlen napra.
Boldog az a gyermek, aki kimutathatja szeretetét ezen a napon, és boldogok azok az anyák, akiket fiaik, lányaik ma őszinte szívvel köszöntenek.
Talán még boldogabbak a nagymamák, ha unokáik felkeresik őket is, vagy akárcsak egy
telefonhívással tudatják, hogy nem feledkeztek meg róluk, szeretik őket.
A fiatal persze módfelett elfoglalt, a füléről úgy kell leoperálni a mobilt, de talán két perc azért a nagymamákra is juthat.
Egy anya rengeteget ad és igen kevéssel beéri, a szeretet éreztetéséhez pedig igazán kevés idő kell.
Ne feledkezzünk meg hát azokról, akik az életet adták nekünk, akik az életet adták anyáinknak, apáinknak, gyermekeinknek - vonuljunk hát hozzájuk szépen, libasorban, és öleljük meg őket, megérdemlik.
Kedves anyukák, sok boldogságot kívánunk nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.