JÁRT UTAT JÁRATLANÉRT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2018.05.18.

Valóságos csoda, hogy a gulyáskommunizmus helyébe a rothadó kapitalizmus léphetett 1990-ben. Mi mással lenne magyarázható, hogy a magyar választók önként feladták a létbiztonságot nyújtó szocializmust, és beléptek a bizonytalanságba. Nem volt, nem kellett forradalom. A munkásosztály a szövetséges parasztsággal és értelmiséggel közösen önként lemondott a hatalomról és mindazokról az előnyökről, amelyeket egy konszolidált diktatórikus berendezkedés – a társadalmi béke és a hatalom megőrzése érdekében – garantálni tudott számukra. Lemondott a mesterségesen alacsonyan tartott hatósági árakról. A teljes foglalkoztatást, bérezést, nyugdíjat garantáló munkakényszerről. A termelőszövetkezetek és a háztáji biztosította élhető kistelepülésekről. Az ingyenes oktatásról és egészségügyről. A szakszervezeti üdültetésről. A gyermekek nyári napközis táboroztatásáról. Miért? Nem valószínű, hogy a jogállam, a sajtó- és más szabadságjogok utáni vágy miatt kaptak választói bizalmat a frissen alakult vagy újjáalakult, piacgazdaságot ígérő pártok az első szabad választásokon. Talán az a téves feltevés motiválhatta az urnákhoz járulókat, hogy különösebb erőfeszítés nélkül, rövid idő alatt sikerül utolérni az osztrákok életszínvonalát?

Semmit a nép által

Valójában nem csoda történt. A rendszerváltás nem az 1990. március–április hónapjaiban megtartott kétfordulós választás eredménye. A Kádár-korszak utolsó, 1985-ben megválasztott, jórészt az MSZMP által delegált képviselőkből álló parlamentje fogadta el azokat a törvényeket – köztük az Alkotmány módosítását –, amelyek alapján végbement a tervgazdaság felszámolása, az állami vagyon privatizálása, a többpártrendszerre épülő állami berendezkedés létrejötte. A Magyar Népköztársaságot 1989. október 23-án felváltó Magyar Köztársaságot nem a választók akaratnyilvánítása eredményeképpen kiáltotta ki az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás, hanem a regnáló és a feltörekvő politikai erők megegyezése alapján. A hatalomban lévők – a gazdasági kényszer hatására – rájöttek, kifizetődőbb, ha a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva politikai hatalmukat gazdasági hatalomra váltják át. Az állami és szövetkezeti vagyon jó nagy szeletét így megszerezhetik maguknak és leszármazottaiknak. Ez a bajok máig ható egyik oka, miután a koncból a politikába újonnan belépőknek alig jutott. Az ország helyzetét máig meghatározó másik tényező: a rendszerváltók a közvagyon volt tulajdonosairól megfeledkeztek. Rábízták őket az általuk összegründolt és működtetett piacgazdaság ordas törvényeire.

Az indulás mást ígért. Az ideiglenesnek szánt – egyébként 2012. január 1-ig hatályos – Alkotmány 1989. október 18-án elfogadott és 1989. október 23-án hatályba lépett szövege deklarálta: a Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam. Kimondta továbbá: amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus elvei egyaránt érvényesülnek. 1990. június 25-től csak a deklaráció maradt a szövegben. Alkotmányos elvek hiányában, alkotmányos mulasztásra nem vezethető vissza a szegénység felszámolásához szükséges hatékony intézkedések elmaradása, a hátrányos helyzetű települések állapotának továbbromlása, mindezek következtében a szebb jövőbe vetett hit köddé válása.

Némi túlzással, a rendszerváltást követően megválasztott Országgyűlések, valamint az általuk létrehozott kormányok ritkán tudtak saját politikai és gazdasági érdekeiknél messzebbre tekinteni. Így nem születhettek meg, és nem is kaphattak alkotmányos garanciát azok a politikai megállapodások, amelyek meghatározhatták volna az ország fejlődéséhez szükséges, minden párt által elfogadott, a kormányzás során követhető elvek. Elmaradt az alkotmányos berendezkedés megváltoztathatatlan elemeinek rögzítése. Nem kapott védelmet a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság joga. Nem történt meg a független sajtó kiépítése. Nem vált az állam elsőrendű kötelezettségévé a szegénység felszámolása, az esélyteremtő intézkedések meghozatala.

Miután az Alkotmány helyébe lépő alaptörvény (nem véletlenül kisbetűvel) szövege szerint: Magyarország független, demokratikus jogállam, minden bizonnyal lesz 2050 körül olyan történész, aki az Orbán-korszakot hasonlóan fogja értékelni, mint Romsics Ignác a Horthy-korszakot: korlátozott, autoriter elemeket is tartalmazó polgári parlamentarizmus. Ez az alaptörvényi deklaráció azonban csak azért több a pusztába kiáltott szónál, mivel papíron rögzítették, és az alaptörvény asztalán minden közhivatalban közzétették. A kérdés csupán az, tarthat-e legkevesebb huszonöt évig ez a kurzus. A válasz szomorú. Jók az esélyek rá, ha a választáson kell elzavarni a hatalomban lévőket...

ITT OLVASHATÓ