Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.05.20.
Normál hétköznap. Csöng a telefon. Ebben nincs semmi különös, ha csak annyi nem, hogy a vonalason hív valaki, ami lássuk be, manapság elég ritka. Idős férfihang, erős akcentussal, hogy én biztosan nem ismerem őt, az édesanyámmal úszott annak idején, néhány hét múlva hazalátogat, szeretne Anyuval találkozni.
Mondom, Anyu már nem igazán fiatal és nem is nagyon fogad látogatókat, de megkérdezem.
„Én sem vagyok már húszéves, de valaha, még a háború előtt nagyon jó barátságban voltunk, talán kivételt tesz velem.”
Felírom a nevét, ami érdekes módon nem mond semmit számomra,
pedig a szüleim fontos kapcsolatait és régi barátait, ha nem is mindet személyesen, de legalább név szerint ismerem. Kiderül, ennek a bácsinak a története sem ismeretlen számomra, csak név és arc nélküli volt a sztori mind ez ideig.
Anyu lelkesen azt mondja, szívesen beszélgetne az illetővel. „Amin Tomi keresztülment, nem semmi! Neki nem szabad nemet mondani.”
Hiába vagyok hatvannégy éves és anyu kilencvenkettő, a gyereknevelés sosem fejeződik be, és ha elmesélem a történetet, bizonyára te is úgy érzed majd, hogy nagyon is egyetértesz.
Anyu és Tomi együtt úsztak, sőt még aztán is edzettek, hogy az edzőjüket elvitték a háborúba. Amíg lehetőség volt rá, Pestről átgyalogoltak Budára, a Lukács uszodába, és a csapatból néhányan folytatták az olimpiai felkészülést úgy, hogy remény sem volt következő olimpiára.
Valószínűleg az úszás éltette őket.
Aztán egyre kevesebben lettek, mert a helyzet minden volt, csak biztonságos nem.
Anyu lelkesen azt mondja, szívesen beszélgetne az illetővel. „Amin Tomi keresztülment, nem semmi! Neki nem szabad nemet mondani.”
Hiába vagyok hatvannégy éves és anyu kilencvenkettő, a gyereknevelés sosem fejeződik be, és ha elmesélem a történetet, bizonyára te is úgy érzed majd, hogy nagyon is egyetértesz.
Anyu és Tomi együtt úsztak, sőt még aztán is edzettek, hogy az edzőjüket elvitték a háborúba. Amíg lehetőség volt rá, Pestről átgyalogoltak Budára, a Lukács uszodába, és a csapatból néhányan folytatták az olimpiai felkészülést úgy, hogy remény sem volt következő olimpiára.
Valószínűleg az úszás éltette őket.
Aztán egyre kevesebben lettek, mert a helyzet minden volt, csak biztonságos nem.
Nem is lehetett tudni, kivel mi történt, él-e vagy meghalt, egyáltalán, merre jár.
Nem akarom az előzményeket hosszan taglalni, láttuk, tudjuk számos elmondás, mozifilm és olvasásélmény nyomán, miképpen is mentek abban az időben a dolgok. Anyu is megjárta a maga poklait, de végül a háború véget ért, a családja minden tagja életben maradt, sőt, az edzője is szerencsésen hazatért.
Lehetett az életet újratervezni, készülni hittel, akaraterővel a megmaradt csapattal az olimpiára...
Nem akarom az előzményeket hosszan taglalni, láttuk, tudjuk számos elmondás, mozifilm és olvasásélmény nyomán, miképpen is mentek abban az időben a dolgok. Anyu is megjárta a maga poklait, de végül a háború véget ért, a családja minden tagja életben maradt, sőt, az edzője is szerencsésen hazatért.
Lehetett az életet újratervezni, készülni hittel, akaraterővel a megmaradt csapattal az olimpiára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.