Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.05.05.
Ott még a pontatlan hátizomgyakorlatból is kinőhet egy barátság.
1975 májusában abbahagytam a versenyszerű sportolást. Épp huszonegy éves voltam.
A mai fejemmel bőven belefért volna még akár két olimpia, vagyis nyolc év az életembe, de akkor másképp gondoltam. És másképp gondolta a fiam is, mert pont 1975 májusában jelentkezett, hogy meg akar születni. Nem is volt kérdés, hogy mit választok, és jól döntöttem.
A sport azonban, ha nem is élsportolói szinten, része maradt az életemnek.
Imádok, mindig is imádtam úszni, lebegni a vízen és edzeni is, bármilyen furán hangzik ez.
Sokszor hallottam, sokat és sokan mondták, te szegény, mennyi mindent feláldoztál a sportért. Ezt sohasem éreztem.Néhány napja olvastam valamit, ami akár magyarázatnak is megteszi ezzel az érzéssel kapcsolatban.
Nem vagyunk egyformák. Van, aki szereti a kihívásokat és van, aki nem. Van, aki nyitott a lehetőségekre, és van, aki nem. Van, akinek felcsillan a szeme, ha extra terhelés alá kerül, és van, aki lemerevedik ettől.
Nyilván számít ebből a szempontból a genetika is, ám állítólag tény, hogy mindnyájunkban van egy természetes hajlandóság az energiatakarékos üzemmódra, vagyis általában a legegyszerűbb megoldást választjuk egy-egy probléma megoldásánál, nem mozdulunk ki a komfortzónánkból mindaddig, míg ki nem derül, hogy bizony érdemes kimozdulni belőle.
A sport azonban kimozdít és elrepít nem várt, járatlan utakra. Mert találsz egy célt, ami motivál. És a motiváció az az erő, mely segít kitolni a komfortzónád határait és segít túljutni a nehéz pillanatokon.
Az a versenyúszó, aki szereti a vizet és élvezi a mozgást, az edzéseken naponta sok ezer métert úszik, erősen motivált… ám az első csobbanás hajnalban (és minden hajnalban!), hát… azon valahogy túl kell jutni...
Nem vagyunk egyformák. Van, aki szereti a kihívásokat és van, aki nem. Van, aki nyitott a lehetőségekre, és van, aki nem. Van, akinek felcsillan a szeme, ha extra terhelés alá kerül, és van, aki lemerevedik ettől.
Nyilván számít ebből a szempontból a genetika is, ám állítólag tény, hogy mindnyájunkban van egy természetes hajlandóság az energiatakarékos üzemmódra, vagyis általában a legegyszerűbb megoldást választjuk egy-egy probléma megoldásánál, nem mozdulunk ki a komfortzónánkból mindaddig, míg ki nem derül, hogy bizony érdemes kimozdulni belőle.
A sport azonban kimozdít és elrepít nem várt, járatlan utakra. Mert találsz egy célt, ami motivál. És a motiváció az az erő, mely segít kitolni a komfortzónád határait és segít túljutni a nehéz pillanatokon.
Az a versenyúszó, aki szereti a vizet és élvezi a mozgást, az edzéseken naponta sok ezer métert úszik, erősen motivált… ám az első csobbanás hajnalban (és minden hajnalban!), hát… azon valahogy túl kell jutni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.