FEL A FEJJEL!

HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.05.12.

Lezajlott a kereszténydemokráciára esküdött parlamenti 2/3 öntömjénező, önelégült első pár napja. Megalakult, aminek meg kellett alakulnia, felesküdött, akinek fel- és megesküdött, akinek meg kellett esküdnie. Elfoglalta helyét a tisztelt ház sok régi és új tisztségviselője, és a többé már nem irányítani, hanem vezetni akaró vezető is elpuffogtatta unalmas közhelyeit, szellemesnek szánt kiszólásait és semmitmondó fejtegetéseit a világról. Vizionált is, ahogy kell. Most épp nem 1 millió magyar munkahely volt napirenden (az eredmény állítólag 800 000, de nem tudjuk, hogy közmunkát, vagy külföldi munkahelyet teremtettünk-e), hanem a „mennyország projekt”. Ennek egészen pontosan 12 év a bekerülési ideje. Koromnál fogva, ha nem is Magyarországét, de a saját mennyországomat lehet, hogy addigra mindenképpen meglelem.

Félre azonban a kishitű önsajnálattal! Ország dolgában járunk, nincs helye kicsinyes köldöknézésnek! Már ami engem illet. A választási vereséget követően azonban nagyon sokan adresszáltunk olyan tartalmú üzeneteket a komplett magyar ellenzéknek, pártot, szavazókat és képviselőket egyként említve, hogy történelmileg megbuktak, hogy vesztesek, hogy végük. Ők. Nem mi együtt. Ők. Hiába szabadkoztak, hogy ők tették a dolgukat, csak a választók nem hozták a számokat – hitelük lassan, de biztosan a nulla felé konvergál. Az általános zavarodottságra jellemző, hogy még ez a – valójában nyilvánvaló csaláson alapuló – meggyőző vereség sem szolgáltatott elegendő alapot ahhoz, hogy végre, bejutva a Parlamentbe, egymás kezét keressék, egymás vállának feszítsék a vállukat. Ki erre, ki arra. Volt, aki bement, volt, aki nem, volt, aki tapsikolt a győzőnek, volt, aki nem tapsolt még a saját erőnek sem. Volt aki, megszavazta a miniszterelnököt és volt, aki nem. Olyan is volt, aki gratulált neki, meg olyan is, aki nem.

Szép dolog a sokszínűség. Van, ahol ezt a fajtáját mimikrinek hívják. Segít feltűnés nélkül, harmonikusan beilleszkedni a környezet biztonságot ígérő színvilágába, s abban elvegyülni.

Nem csoda, ha ezek után a triumfáló megmondó emberek meg is mondják nekünk, nekik a tutit. És amit mondanak, abban sok minden van, csak éppen az ellenfél tisztelete, a partnerség, a hazáért való közös felelősség kinyilvánítása nincs benne. Van viszont lefitymálás, földbedöngölés, hazaárulózás, kioktatás, pusztító gőg és mindenféle negatív, rossz szájszagú emóció. Ki tudná mindezt lajstromba szedni?

Két megnyilatkozásra azonban mégiscsak érdemes lenne végre felfigyelnie az ellenzék pártjainak. Az egyik a nagybajuszú házfelügyelő szózuhataga, amelyből mindössze két „gondolatot” emelnék ki. Az egyik: aki nem a Fideszre szavazott, az “intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen”. A másik pedig így hangzik: nem a kormányzatnak kell a megosztottság felszámolása érdekében gesztusokat tennie, hanem a „bal bunkóknak”.

Megszokhattuk volna már, hogy Kövér úr megszólalásainak kevés közük van a realitásokhoz, még kevesebb a normálisnak nevezhető emberi kapcsolat-rendszerekhez. Úgy is mondhatnám, hogy amikor ő szól, mintha egy lassan, de megbízhatóan elbutult barlanglakó remete huhogna kifelé a külvilágtól óvó, látszólagos biztonságot nyújtó odúja mélyéből. Nem lát ő ki onnan, és nem hall semmit a külső zajokból, ami ott a lenti sötétségben befolyásolhatná képzelgéseit a világról. Ha nem így lenne, akkor efféle balbunkós megszólalásai után bizonyosan önvédelmi fegyvere után matatna, és azt csak éber testőrei csavarhatnák ki kezéből, mielőtt valami jóvátehetetlen történne. A hajdani párttörténeti intézeti munkatárs, vöröskatona-unoka másképpen hogyan is tudná épp ésszel túlélni saját baromságait. Bocsánat a szóhasználatért! Tudjuk be ezt is egy intellektuálisan üres bal bunkó, morálisan értékelhetetlen értékítéletének, aki mellesleg egy a közel ötmillióból, aki nem Kövér árnyékvilágára szavazott...

ITT OLVASHATÓ