ENNÉL INTIMEBB NEM IS LEHETNE A TÖRTÉNELEM

HVG ONLINE
Szerző: CSATLÓS ANNA
2018.05.24.

Különleges szenvedélyt választott magának Kunt Gergely társadalomkutató, a Miskolci Egyetem adjunktusa: a viharos huszadik századból gyűjt naplókat. A negyvenes években élő tinédzserek naplóbejegyzéseiből már egy könyvet is írt Kamasztükrök címmel. Horthy-kultuszról, aranykormítoszokról, nyilas szimpatizánsból hithű kommunistává lett cselédlányról és a naplók keresésére indított expedíciójáról is beszélgettünk a szerzővel.

hvg.hu: A most megjelenő könyvéhez 1938 és 1956 között íródott, kamaszok által vezetett naplókat keresett, hogy így dokumentálja a „hosszú negyvenes évek” társadalmának világképét. Miben tud többet nyújtani egy napló más írásos forrásokhoz képest?

Kunt Gergely: Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek ténylegesen miként gondolkodtak egy adott korban, akkor a privát forrásokhoz kell nyúlnunk. Ezeket – a sajtóval ellentétben – a legkevésbé érintette a cenzúra, és az irodalmi alkotásokkal szemben nem csak az egykori kulturális elit felfogását tükrözik.

Engem a kutatásaim során a hétköznapi emberek érdekeltek, nem az, hogy Móricz, Márai vagy az értelmiségből bárki más mit gondolt a háború éveiről.

Választhattam a visszaemlékezések, a levelezések, valamint a naplók, mint források közül. Csakhogy a memoárral az a baj, hogy az fiktív műfaj, hiszen a szerzője sok évvel a történtek után írja meg az eseményeket. A levelezésekkel meg az a probléma, hogy ritkaság, hogy mind a két félnek fennmaradtak a levelei, és a cenzúra miatt a háborús időkben vagy a Rákosi-korszakban amúgy is meglehetősen kevesen leveleztek őszintén. Így aztán egyetlen szóba jöhető forráscsoportként maradtak a naplók. Nem akarom a naplóírást misztifikálni, mert az is egy szerepjáték, tartalmaz fikciós elemeket: az ember igazából nem csak önmagának ír, mindig ott van a hátsó gondolat, hogy azt a naplót majd egyszer elolvassa valaki. Ugyanakkor a naplók olyan világképeket dokumentálnak, amelyekről vagy nem tudtunk ideáig, vagy csak nagyon fekete-fehér, elnagyolt elképzeléseink voltak róluk. Új hangokat, új nézőpontokat hozhatnak be, és így hozzájárulnak az adott korszak jobb megismeréséhez.

hvg.hu: Ehhez valóban a tinédzserek írásai adják a legjobb alapanyagot?

K. G.: A kamasznapló rendkívüli eset, ilyenkor ugyanis az adott fiatal nemcsak a saját világképét, hanem a környezetének a társadalmi képzetét is dokumentálja. A tinik naplójából az is kiderül, hogy mit szól apa vagy anya egy bizonyos dologhoz, a család értékrendje, politikai, nemzeti identitása is feltárható.

hvg.hu: A médián keresztül próbált rátalálni ezekre a szövegekre. A könyvben 20 naplót dolgozott fel, ebből 10 úgy került önhöz, hogy az egykori, még élő naplóírók vagy azoknak a leszármazottjai válaszoltak a feladott újsághirdetéseire.

K. G.: Nyugaton nagyobb hagyománya van az egodokumentumok gyűjtésének, ott kialakult egy olyan levéltári struktúra, amelyben az állami intézmények mellett döntően civil szervezetek megpróbálják összegyűjteni a hétköznapi emberek naplóit, írásait. Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Ausztriában is kutathatóvá teszik ezeket a dokumentumokat. Magyarországon viszont a közgyűjteményekben – a Budapest Főváros Levéltárában, az Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Magyar Nemzeti Levéltárban – csak néhány anyag található a magánemberek hagyatékából, ezért kellett újsághirdetéseket is feladnom. Találkoztam egy volt középiskolai osztálytársammal, ő adta az ötletet, hogy próbáljak meg a médián keresztül eljutni az idős emberekhez, akik esetleg szívesen megmutatnák nekem a naplóikat...

ITT OLVASHATÓ