Szerző: HERSKOVITS ESZTER
2018.05.05.
Mi a különbség, netán épp a hasonlóság Orbán, Kaczynski vagy Erdogan populizmusa között? Kik és miért szavaznak rájuk? A jobboldali populizmusról beszélgettünk Jan-Werner Müllerrel, a Princetoni Egyetem politológiaprofesszorával, aki könyvet is írt a témáról, és több fejezetet szánt a magyar miniszterelnöknek. A Mi a populizmus nemrég megjelent magyarul is.– A könyvéből vett hasonlattal élve: a populisták olyanok, mint a részeg vendégek az étteremben. Feldúlják a helyet, esetleg az üzletvezető feleségével is flörtölnek. Csakhogy míg ezeket a vendégeket rövid úton kidobják az étteremből, a populista politikusok népszerűsége világszerte töretlennek látszik. A közéleti szereplők eltérő viselkedése miért lehet sokaknak ennyire vonzó?
– Ezt mástól idéztem, és nem is osztom maradéktalanul. Sok elemző szereti leegyszerűsíteni a populizmus kérdését a részeg vendég szintjére, mondván, ezek demagóg, hazug politikai vezetők, akiknek egyetlen szavuk sem említésre méltó. De a valóság sokkal árnyaltabb és összetettebb. Ezek a toposzok csak felerősítik a populisták önmagukról alkotott szintén torz képét, miszerint náluk van a bölcsek köve, csak ők értik az emberek valós problémáit, ezért kizárólag ők tudnak megfelelően reagálni is ezekre. Miközben egyértelmű: a liberális politikai erők is válaszolnak a társadalmat leginkább foglalkoztató problémákra, hiszen hozzájuk is elérnek a meghatározó vélemények, a legfőbb aggályok. Csakhogy a populisták gyakran felerősítik az egyes ügyek jelentőségét, vagy akár saját ügyeket kreálnak. És ebből születnek az olyan fals következtetések, hogy a Fideszre azért szavaztak sokan, mert a magyarok nem akarnak menekülteket.
– De ez tényleg hatásos eleme volt a választási kampánynak, nem? Világszinten is az látszik: főként érzelmi manipulációval tudnak sikeressé válni ezek a pártok.
– Egyszerűsítő általánosítás, hogy a populisták szavazói érzelmi mélyponton vannak, és ezért hihetnek abban, hogy végre igazi népképviseletet nyernek a választott politikusok által. Emlékezzünk Hillary Clinton elhíresült, becsmérlő mondására Donald Trump szavazóiról: szerinte egy részük „a szánnivalók kosarába” tartozik. Miközben, ha megnézzük például a franciaországi Nemzeti Frontot, látható: jól megalapozott, stabil szavazóbázissal rendelkező pártról van szó. Túl egyszerű lenne annyival elintézni, hogy ők tömörítik a dühös, frusztrált szavazókat, akiket érzelmileg manipuláltak. Sokféle okból szavaztak a Fideszre is: akár azért is, mert úgy tűnhetett, ők képviselik Magyarországon a kereszténydemokrata értékeket.
– A könyvéből is kiderül, a magyar tapasztalat is azt mutatja, hogy a populista kormányok szükségszerűen csoportokra osztják a társadalmat. Egyrészről „igazi” emberekre, vagyis azokra, akik hisznek a hatalomban, és a másik csoportra, amelynek tagjait gyakran hazaárulónak bélyegzik. De vajon miért szavaznak tömegek olyan pártra, amelynek lételeme a feszültségkeltés?
– Természetesen azok, akik őszintén hiszik, hogy a társadalom egységes és nem megosztható, sosem fognak populista pártra szavazni. Mert vitathatatlan, hogy a populisták számára elengedhetetlen a kultúrharc. Fel kell oldani ugyanis azt az ellentmondást, hogy ellenzékben elit-, sőt rendszerellenesek voltak, majd hatalomra kerülve ők lettek az új elit. Elemzők korábban tévesen úgy gondolták, ez csak úgy oldható fel, ha a populisták hatalomra kerülve előbb-utóbb mérsékeltebb politikára váltanak. Ez egyáltalán nincs így. Bármeddig fenntartható a kultúrharc, jellemzően külföldi ellenségekkel. Ők azok, akik felelőssé tehetők a kudarcokért. És ha egy ellenségkép már „elhasználódott”, gond nélkül találnak másikat.
– A Fidesz egyre agresszívebb kampányt folytat ellenségei ellen, mind vérfagyasztóbbnak mutatva őket. Elkerülhetetlen a radikalizálódás?
– Nincsenek előre kiszámítható minták. Mindannyiunk számára könnyebb lenne, ha bizonyos sablonok egyértelműen ráilleszthetők lennének bármelyik populista rezsimre. Ellenkezőleg: egymástól és egymás hibáiból is tanulnak a vezetőik. Keserű iróniával szólva folyamatosan fejlődnek. Hogyan lehet még hatékonyabban csökkenteni a média sokszínűségét? Miként kurtíthatók tovább demokratikusnak hazudott keretek között az emberi jogok? Miközben nemzetközi fórumokon tehetetlenül szemlélik a nyilvánvaló jogsértéseket...
– Természetesen azok, akik őszintén hiszik, hogy a társadalom egységes és nem megosztható, sosem fognak populista pártra szavazni. Mert vitathatatlan, hogy a populisták számára elengedhetetlen a kultúrharc. Fel kell oldani ugyanis azt az ellentmondást, hogy ellenzékben elit-, sőt rendszerellenesek voltak, majd hatalomra kerülve ők lettek az új elit. Elemzők korábban tévesen úgy gondolták, ez csak úgy oldható fel, ha a populisták hatalomra kerülve előbb-utóbb mérsékeltebb politikára váltanak. Ez egyáltalán nincs így. Bármeddig fenntartható a kultúrharc, jellemzően külföldi ellenségekkel. Ők azok, akik felelőssé tehetők a kudarcokért. És ha egy ellenségkép már „elhasználódott”, gond nélkül találnak másikat.
– A Fidesz egyre agresszívebb kampányt folytat ellenségei ellen, mind vérfagyasztóbbnak mutatva őket. Elkerülhetetlen a radikalizálódás?
– Nincsenek előre kiszámítható minták. Mindannyiunk számára könnyebb lenne, ha bizonyos sablonok egyértelműen ráilleszthetők lennének bármelyik populista rezsimre. Ellenkezőleg: egymástól és egymás hibáiból is tanulnak a vezetőik. Keserű iróniával szólva folyamatosan fejlődnek. Hogyan lehet még hatékonyabban csökkenteni a média sokszínűségét? Miként kurtíthatók tovább demokratikusnak hazudott keretek között az emberi jogok? Miközben nemzetközi fórumokon tehetetlenül szemlélik a nyilvánvaló jogsértéseket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.