Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2018.05.30.
Lassan két éve annak, hogy megvásárolta az SSS Group Kft. az egyik balatonakali kempinget. A terület becsült értéke 572 millió forint volt, de az új tulajdonosnak sikerült 250 millió forintért megszereznie az egyik legnagyobb balatoni kempinget. 2017-es cikkünkben beszámoltunk az adás-vételről, és arról is, hogy a lakókocsikat 2016 októberében el kellett szállítaniuk a helyieknek.
Az új tulajdonos egy darabig nem nyúlt a területhez, tavaly nyáron viszont ledózerolták, a törmeléket pedig ott hagyták.
A helyiek abban bíztak, egy idő után majd csak megtisztítják a valaha vadregényes kempingként működő vízparti területet, de most már körülbelül egy éve ez a látvány fogadja az arra járókat.
Megkérdeztük a település polgármesterétől, Koncz Imrétől, miért állnak még mindig törmelékkupacok a volt kempingben, mi lesz a terület sorsa, illetve várható-e, hogy az építkezés elkezdődik. A polgármester nem válaszolt lapunknak, pedig akár egy jó hírrel is szolgálhatott volna...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.