EGY FÉRFI A PADON

VÁROSI KURÍR 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: KÖRMENDI ZSUZSA
2018.05.01.

Szeretek beszélgetni. Bárkivel, aki szóba áll velem. A jövő-menő emberek zöme, de még a hajléktalan is nem csak, hogy szívesen társalog, de némelyikük szinte megkönnyebbül a lehetőségtől, hogy beszélhet végre. Nem ritka, hogy élettörténeteket, családi drámákat ismerek meg így.


A pénz nem mindig boldogít

Aki nem túlságosan bőbeszédű, az nem a nagykaput tárja ki, csak az élete egyik ablakszárnyát, de már abból is tudom, mekkora megtiszteltetés és felelősség, hogy oda vadidegenként bepillanthatok.

Mostanában az érdekelt, vajon kinek mekkora gondot okoz a nyári vakáció idején a kisiskolás elhelyezése, naprakész-e az elérhető nyári táborok listájából, vagy a nagymamák bizonyulnak a helyzet urainak. Sokféle család sokféle helyzetéről mindenféle válaszokat kaptam.

Egy középkorú, ápolt, rendesen öltözött férfi, aki láthatóan ráérősen üldögélt a hátizsákja társaságában egy padon, azt felelte: számára nem a gyerek elhelyezése a gond, aki már amúgy is tizenéves, hanem ő maga az, aki helyet keresne. Igazából ugyanis hajléktalan. Erre már muszáj volt – ha kissé tétova bizonytalansággal is, mert már ennyiből lehetett sejteni, hogy valami itt nagyon kikívánkozik, és ha talál egy hajszálrepedést, hát azon nyomban ki is borul – rákérdezni: hogyhogy?

A kérdésre pedig – mint már annyiszor – megint az derült ki, mennyire nincs halvány fogalmunk sem arról, micsoda súlyos terheket cipelnek a körülöttünk járó emberek. Hogy, ha minden nyomasztó gondunk csak egyetlen hangos kiáltássá változna, megszűnne a maradék csönd is. A férfi második, harminc éve tartó házassága szakad szét éppen, recsegve-ropogva. Főképpen a pénz miatt. Pedig nagy szerelem volt. Gyerek nem lehetett, de boldogság volt az is, amikor egy csecsemőt örökbe fogadtak. Biztosak voltak benne, hogy minden jó lesz, érdemes volt élni...

ITT OLVASHATÓ