BEREND T. IVÁN: AZ UNIÓELLENESSÉG MA NEVETSÉGES, A NACIONALISTA POLITIKA MAGYARORSZÁGON MINDIG HATALMAS KÁROKAT OKOZOTT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2018.05.12.

Kétszer építette föl önmagát. Magyarországon az Akadémia elnöke, a kultúrpolitika vezető embere, a rendszerváltás egyik előkészítője, az ’56-os forradalmat rehabilitáló úgynevezett történelmi albizottság elnöke volt. Mindenkit váratlanul ért, amikor 1990-ben Los Angelesbe költözött, és a UCLA professzora lett. Kapcsolatai az óhazával szórványosak, de mivel kutatási területe Kelet-Európa, folyamatosan követi a hazai eseményeket. Ezt vártuk-e az átalakulástól? Hittünk-e abban, hogy ott fogunk tartani, ahol ma tartunk? Közös sínen halad-e Magyarország és a megtalált Európa? – kérdeztük Berend T. Ivántól.

– Legszívesebben azzal kezdeném, hogy mondjon valami biztatót. Ránk férne néhány külföldről érkező jó szó. A folyamatok, amelyek Magyarországon lejátszódnak, mennyiben illeszkednek a kelet-európai és az általános európai trendbe?

– Természetesen átérzem az otthoni hangulatot, jó is lenne valami biztatót mondani, de nem könnyű. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy a folyamat, amelynek ezekben az években tanúi vagyunk, nem csupán hazai jelenség. Az európai populista áttörés, ami többnyire csak feltörés, a 2008-as válság nyomán vált erőteljessé. Habár időben távolinak tűnik, a válság hatalmas sokk volt. Akkor látszott csak igazán, hogy az unió szerkezete közel sem tökéletes. Milyen kockázatos volt, hogy a monetáris integráció, a közös valuta bevezetése fiskális integráció nélkül ment végbe. Ilyen a világtörténelemben még nem volt. A válság persze megrendítette a közös valutát, amely az integrációnak nemcsak szimbóluma, de döntő eleme is volt. A válság nyomán tovább növekedtek a jövedelmi és szociális különbségek. Közép- és Kelet-Európában, ahol az államszocialista múlt korábban erősen kiegyenlítette a jövedelmeket, az olló szétnyílása és egyes rétegek elszegényedése megrázó élmény volt. Ez adott talajt a populista mozgalmaknak. Mivel a periféria országaiban a financiális egyensúly rossz volt, egyszerre hat-nyolc országot kellett a csődből az IMF és az unió közreműködésével kimenteni. Ezeket az országokat erős megszorításokra kötelezték, ami bizonyos országokban a fizetések és a nyugdíjak csökkentésével, az egészségügyi szolgáltatások romlásával járt. A tanulság egyértelmű: pénzügyi egyensúly nélkül az unió sem működhet. Ezt a tagállamok választóközönsége számos helyen úgy értelmezte, mint „a német központ”, a nyugati régió elnyomó, vagy, ahogy Magyarországon mondták, „gyarmatosító” törekvéseit.

– Vagyis tévedtek mindazok, akik a belépéskor az uniót jótékonysági intézménynek hitték?

– Így van. A megszorítások kemények voltak. A görög példa a legvilágosabb. Ott olyan iszonyú túlköltekezések, korrupt adócsalások történtek, amelyek nemzetközi szinten is páratlanok voltak. Természetes, hogy a pénzügyi rendet helyre kellett állítani. Ez lázadást, kiábrándultságot szított. Ugyanakkor ma már nyilvánvaló, hogy az EU helyesen cselekedett. A megszorítások eredményre vezettek Spanyolországban, Portugáliában, Írországban, sőt Görögországban is. Megszűnt, csökkent a kóros deficit, a vészes eladósodás. A pénzügyi háztartás helyreállt, a közös valuta visszanyerte erejét és értékét. A tradicionális európai pártokat azonban mindez megviselte...

ITT OLVASHATÓ