AZ ÚJ MAGYAR AUTOKRÁCIA: VALÓSÁG ÉS FANTÁZIA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: TAMÁS PÁL
2018.05.12.

Az április 8-át követő független társadalomelemzésben két mozgás keveredik. Az első, az ellenzéki oldal aktuális politikai impotenciáját magyarázná. Ez az irányzat nagyjából az eddigi mozgási irányokat sorolja fel ismét, hátha azokkal valamit még egyszer meg lehet magyarázni. A második, eddig ritkább kísérletsor, a hazai völkisch hagyományok felélesztésére hivatkozik.

Ezekkel szemben most itt egy osztályelemzésfélével próbálkozunk. Abból, hogy a '89 utáni baloldal, főleg, de nem csak SZDSZ-es hatásra, nem szerette az osztály fogalmát, még nem következik semmi. A fogalom visszatérhet a következő évek magyar közpolitizálásába.

Ellenzék=ellen-Fidesz?

Az utolsó években az ellenzék magát egyfajta ellen-Fidesznek élte meg, vagy legalábbis így ábrázolta, és saját (még korábbról maradt) társadalomképeit már csak emiatt is elhanyagolta. Újakat pedig nem fejlesztett. Ez a koncepcionális kiürülés lehetett az összeomlás egyik oka. A közönség a piacon az ellenzék által forgalmazott szavakból, fordulatokból alig vásárolt. Nem érdekelték a politikai ördögűzés kínált formái.

Sokan az új nemzedéki szövegektől várták a megoldást. Kérdés, hogy mi lesz majd ezekből a nemzedékinek hitt hangsúlyokból? A kis pártok kipróbálták őket és belebuktak. Karácsony Gergely próbált intelligensen megfelelni a lehetetlen feladatnak, de a Párbeszéddel számba vehető, új szavazatokat nem hozott. A végén kevesebben voltak, mint háromnegyed éve Botka László körül.

A Momentum, ha élni kar, egy másik kispárt lesz. Egyelőre van valamennyi menetelni hajlandó fiatal, persze, de összefüggő vízió nem állt össze. Mintha az ellenzéki média generációs álmai és a karizma nélküli fiatalok együtt, egy időre kiégették, lejáratták a nemzedéki szerepmodelleket. Konkrétan e fiatal férfiakba, nőkbe, felépítésükbe, láthatóvá tételükbe a szó szoros értelmében túl sok pénzt fektettek be politikai álmodozók ahhoz, hogy most egyszerűen leváltsák őket és az ellenzéki csapatépítők új emberekkel próbálkozzanak. Így a kényszerű nemzedéki pót-politizálás (a politikai technológusok a szó szoros értelmében futnak a befektetéseik után) valószínűleg megnehezíti új szereplők színre lépését.

Miután a 90-es évekig nem ismertük a modern politika technológiáját, azt hittük, hogy a különböző, nemzetközi irodalomban leírt mozgalmak, hálózatok, részvételi programok, és egyenlőségépítési modellek itt is előbukkanhatnak - végül is van űr, amit betölthetnek. A valóságban ez nagyobbrészt inkább fordítva történt. Nincsenek ütőképes mozgalmi gyökerek, vagy kiszáradtak. Ez azért érdekes, mert a választások után, még ha jönnek is a következő hullámok, közben legalább egy-másfél év telik el. Nem lehet folyamatosan izgalmi állapotban tartani az ellenzéki közönséget, amely egyszerűen otthagyja "tudós" politikusait, ha még egyszer ugyanez a menet megismétlődik. Hagyni kellene ezt a közönséget, hogy élje a saját életét, miközben azért legyen lojális. Nem vehetőek el ezek a kisvilágok, hiszen a mai ellenzék sokat a következő hullámok után sem tud majd mit kezdeni velük. Ha Orbán nem keményedik tovább túlságosan, az ellenzéki közönség még inkább elfordul. Most mindegy, hogy az elmúlt a hónapokban mennyire magát csalta, és mennyire az ellenzéki sajtó hitegette. Hányszor álmodozzon még komolyan és csalódjon a következő menetek során?
...

ITT OLVASHATÓ