Szerző: ÁMON KATA
2018.05.20.
A jelenlegi családpolitika éppen ilyen. Sőt, Kásler Miklós kezébe illene már az autóstáska is, és a családi ebéd közbeni megrohanása a fiatal unokahúgnak, hogy szüljön már.
A magyar kormány is azt gondolja magáról, hogy válogatás nélkül tehet kijelentéseket arról, hogy a magyar nőknek és most már valami vélt egyenlőségi törekvés jegyében a férfiaknak mit is kellene kezdeniük a magánéletükkel.
Nyilván házasodni, a nőknek szülni kell, és ha ezt nem teszik, az probléma. Nem egyéni, hanem társadalmi, hiszen úgy beszélnek a kérdésről, mintha ezek az állampolgárok a társadalmat tennék tönkre. A saját maguk által elképzelt gyerekekről, akiket szerintük másoknak meg kellene szülni, pedig úgy, mintha azokat az önző, gonosz nők tartanák csak vissza a születéstől.
Összefoglalva: a kormány számára nem az a társadalmi probléma, hogy a már megszületett gyerekek egy része éhezik, penészes, közmű nélküli lakásban/házban él, a szegénység miatt elválasztották a szüleitől, és nevelőszülőknél, gyerekotthonban nő fel, a szülészeti erőszak miatt méltatlan körülmények között kell megszületnie, első napjait, heteit eltöltenie, és az sem, hogy már nem csak a szegény, de az alsó középosztálybeli nők is belerokkannak a gondoskodó munka terheibe. Ez nem gond, hiszen azok a gyerekek már „megvannak”. És onnantól nem az ő felelősségük.
A felelős családpolitika pedig azt jelentené, hogy a kormány vállalja a felelősséget, amivel a választópolgárai megbízták, és azok ellen a társadalmi problémák ellen küzd, amik léteznek, a mindennapi valóság részei.
Arról, hogy milyenek ezek a körülmények, a Friedrich Ebert Alapítvány készített átfogó kutatást Nőügyek 2018 címmel, és nem meglepő módon a nők által megélt valóságnak annyi köze van a kormány családpolitikájához, mint Káslernek a nyelvészethez.
Nyilván házasodni, a nőknek szülni kell, és ha ezt nem teszik, az probléma. Nem egyéni, hanem társadalmi, hiszen úgy beszélnek a kérdésről, mintha ezek az állampolgárok a társadalmat tennék tönkre. A saját maguk által elképzelt gyerekekről, akiket szerintük másoknak meg kellene szülni, pedig úgy, mintha azokat az önző, gonosz nők tartanák csak vissza a születéstől.
Összefoglalva: a kormány számára nem az a társadalmi probléma, hogy a már megszületett gyerekek egy része éhezik, penészes, közmű nélküli lakásban/házban él, a szegénység miatt elválasztották a szüleitől, és nevelőszülőknél, gyerekotthonban nő fel, a szülészeti erőszak miatt méltatlan körülmények között kell megszületnie, első napjait, heteit eltöltenie, és az sem, hogy már nem csak a szegény, de az alsó középosztálybeli nők is belerokkannak a gondoskodó munka terheibe. Ez nem gond, hiszen azok a gyerekek már „megvannak”. És onnantól nem az ő felelősségük.
A felelős családpolitika pedig azt jelentené, hogy a kormány vállalja a felelősséget, amivel a választópolgárai megbízták, és azok ellen a társadalmi problémák ellen küzd, amik léteznek, a mindennapi valóság részei.
Arról, hogy milyenek ezek a körülmények, a Friedrich Ebert Alapítvány készített átfogó kutatást Nőügyek 2018 címmel, és nem meglepő módon a nők által megélt valóságnak annyi köze van a kormány családpolitikájához, mint Káslernek a nyelvészethez.
A nők kizsákmányoltnak, kiszolgáltatottnak érzik magukat, rettegnek, hogy a gyerekvállallással elvesztik a megélhetésüket, és ez a félelem abszolút reális. A munka mellett ezek a nők gondoskodnak a gyerekekről, majd 40-50 fölött egyszerre kell gondoskodniuk a gyerekeikről és az idősebb generációról, miközben tudják, ha bármi baj történik – elveszítik a munkahelyüket, ők vagy a gyerekük beteg lesz – akkor összeomlik minden.
Hiába hangoztatja az EMMI, hogy meg akarják szünteni a nők számára a munka és magánélet közötti feszültséget, hogy ők támogatják a felelős gyerekvállalást (amibe ugye mindenki azt lát bele, amit akar), a valóságban ezek a nők, anyák magukra maradnak a gyerekeikkel. Nevetséges családi pótlékkal, hitelekkel, túlórákkal, az állandó stresszel, hogy mi lesz, ha beteg a gyerek, ha valami baj történik.
Amit a kormány, elsősorban az EMMI tesz vagy leginkább nem tesz, sokkal rosszabb, mint a nyíltan tolakodó, tiszteletlen magánéletbe furakodás. A kormány az anyaságot értékelő, támogató szerepben tetszeleg, miközben semmi más nem érdekli, mint az, hogy a nőket meggyőzze arról, gyereket szülni mennyire jó lesz nekik, csak épp elzárkózik bármiféle érdemi törvényi, szakpolitikai változtatástól, amivel a gyerekek felnevelését valóban segítené.
Miközben a kormány úgy reklámozza az anyaságot, mintha az valami eladandó termék lenne, két lábbal tapos bele azokba az anyákba az általuk felvásárolt propagandagépezet segítségével, akik szeretnének valóban segíteni magukon és társaikon, vagy pedig, ha éppen nem lehet leliberálisozni őket, ignorálja a követeléseiket...
Hiába hangoztatja az EMMI, hogy meg akarják szünteni a nők számára a munka és magánélet közötti feszültséget, hogy ők támogatják a felelős gyerekvállalást (amibe ugye mindenki azt lát bele, amit akar), a valóságban ezek a nők, anyák magukra maradnak a gyerekeikkel. Nevetséges családi pótlékkal, hitelekkel, túlórákkal, az állandó stresszel, hogy mi lesz, ha beteg a gyerek, ha valami baj történik.
Amit a kormány, elsősorban az EMMI tesz vagy leginkább nem tesz, sokkal rosszabb, mint a nyíltan tolakodó, tiszteletlen magánéletbe furakodás. A kormány az anyaságot értékelő, támogató szerepben tetszeleg, miközben semmi más nem érdekli, mint az, hogy a nőket meggyőzze arról, gyereket szülni mennyire jó lesz nekik, csak épp elzárkózik bármiféle érdemi törvényi, szakpolitikai változtatástól, amivel a gyerekek felnevelését valóban segítené.
Miközben a kormány úgy reklámozza az anyaságot, mintha az valami eladandó termék lenne, két lábbal tapos bele azokba az anyákba az általuk felvásárolt propagandagépezet segítségével, akik szeretnének valóban segíteni magukon és társaikon, vagy pedig, ha éppen nem lehet leliberálisozni őket, ignorálja a követeléseiket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.