Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.05.05.
...az év többi napján anyáinkat egészen más indulattal halljuk emlegetni. Anyák napja, rendben, egy napig mindenki tud jó képet vágni, még az anyósra is, mert csak muszáj oda is csokrot vinni. Ki-ki megállja, hogy az asztalnál ne politizáljon, abból veszekedés van. Biztosan lesz a vezető politikusokról is szép fotó, idén nem hagyhatják ki, hiszen demográfiai kampány van, készül a megállapodás a nőkkel. Másnaptól megint utálhatjuk egymást. A többi nap inkább „Anyád napja”. Folyik az anyázás mindenütt, parlamenttől a piacig, a közlekedési vitáktól a gangi veszekedésig.
Pedig egyáltalán nem eredendően vagyunk embergyűlölők. Igaz, szokták emlegetni Stanley Milgram kísérleteit, amelyben átlagos civilek kétharmada a fokozatos parancsoknak engedelmeskedve hajlandó lett volna akár a halálos áramütésig elmenni a „rosszul viselkedők” büntetésére. Nem sokkal később olvashattuk a „Legyek ura” című regényt arról, hogyan válnak egy lakatlan szigetre került gyerekek egymás farkasaivá. De egy másik szociálpszichológus: Muzafer Sherif (nyugi! nem migráns terrorista, csak egy jámbor török-amerikai kutató) két táborozó gyerekcsoportot hergelt sikerrel egymás ellen, ám végül egy közös cél, adott esetben a vízellátás helyreállítása érdekében mégis képesek voltak együttműködni, és felhagytak egymás utálatával.
Vagyis igaz a lapos közhely: lehet építeni a jobbik és a rosszabbik énünkre is. Mi kedveskedünk Anyák napján, és mi káromoljuk egymást a sok „Anyád napján”. Most olyan rezsimben élünk, ami tudva, tudatlan, de az utóbbiban érdekelt. Kiszelly Zoltán találóan írta: az ilyen típusú rendszerek akkor sikeresek, ha képesek átformálni a közgondolkodást. Konfliktusokra és folyamatosan fenntartott ellenségképre van szükségük, hogy magukat tüntethessék fel vezérnek és védelmezőnek, akik nélkül szétesne a közösség. A Fidesz vezetői sokat és komolyan tanultak mintaadó ideológusuktól, Carl Schmittől, aki szerint a politika lényege a „barát” és „ellenség” megkülönböztetése. A hatalom azé, aki megjelöli, ki az ellenség. Orbán már 1997-ben az akkori kormány „idegenszívűségéről” beszélt. Húsz éve ezt az ötletet variálja. Az ellenség idegen. Az idegen ellenség. Ha magyar, akkor is idegen. Bayer Zsolt – erre tartják - mindezt készségesen indulatrohamokkal tuningolja: „A magyar emberek nem megosztottak, hiszen a magyar emberek teljes egyetértésben állnak ki Orbán Viktor, a Fidesz és Magyarország mellett. A többi haszontalan sejthalmaznak nem sok köze van a magyarokhoz és az emberi fajhoz.” Már sokszor elmondtuk, hogy ezek szerint az ország fele ellenség. Pontosabban nem az ország fele, hiszen ők nem is tartoznak az országhoz. Idegenek. A migráns csak hasznos jelkép. A mindenkori „idegen” szemléletes jelképe. A magyar származású Soros kipécézése többek között arra való, hogy megmutassák: idegen, vagyis ellenség a magukat magyarnak vallók között is lehet. A szomszéd is lehet ellenség. Vagy legalábbis kém, áruló, dezertőr, aki nem áll be a hadrendbe. A katonaszökevény pedig a háborúkban felkoncoltatik.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.