2018. május 17., csütörtök

A TÖRÖK VÁLASZTÁSOK ELŐSZELE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: DOBROVITS MIHÁLY
2018.05.11.


Vannak dolgok, amelyekre nem lehet előre számítani. Eme bölcs közhellyel most arra szeretnék utalni, hogy a török politika tapasztalt öreg rókájának számító Devlet Bahçeli teljesen váratlanul állt elő az előrehozott elnök- és parlamenti választások ötletével. Javaslata még az elnök környezetét és a kormánypártot is felkészületlenül érte, de végül az ötlet kiállta a próbát. Mi több, az eredetileg tervezett augusztus 26. helyett június 24. lett a kitűzött dátum. Magyarán, amikor e sorokat az olvasó a kezébe veheti, már alig több mint hat hét lesz hátra a sorsdöntő napig, amelyen egyszerre tartanak elnök- és nemzetgyűlési választásokat Törökországban.

A hirtelen ötlet s a rendkívül rövid kampányidőszak első pillantásra éppen a kormánypártnak kedvez. Ebben a helyzetben az erdő felől állhatni jelentős előny, azonban önmagában koránt sem elegendő a választási sikerhez.

A közvélemény-kutatási adatok

Természetesen tudjuk, hogy a politikusok legfőbb célja a választások megnyerése, azonban érdemes röviden áttekinteni őket. Egyes felmérések szerint a jelenleg egyedül kormányzó AKP a voksok 42–45 százalékára számíthat, míg legfőbb és legerősebb ellenfele, a CHP a szavazatok 20–24 százalékában reménykedhet. Komoly esélyei vannak még a Meral Akșener vezette, frissen alakult I·YI· Parti nevű alakulatnak, ők a várható szavazatok 25–20 százalékával biztos befutónak tűnnek, s akár a mérleg nyelvét is játszhatják. (A párt neve egyébként nem egyszerűen I·yi Parti, ami valóban Jó Pártot jelentene. A nagybetűs név a török történelmi szimbolikából jó ismert Kayı tamga – két egyenes között egy álló ágvilla: IYI –, amely az oszmán dinasztia hátterét jelentő Kayı törzs szimbóluma volt. Tekintve, hogy kisvárosom éppen a dinasztia szülőhelyén fekszik, nemcsak a város címere e jelkép stilizált változata, de már Meral Akșener pártalapítása előtt is lépten-nyomon látható volt, nemcsak itt, de az ország nacio­nalista köreiben szinte mindenhol. Egyébként az I·YI· olvasat sem eredeti, élelmiszer-márkajelként kisvárosom áruházában gyakran találkozhattam vele.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.