Szerző: SZABÓ DÁNIEL
2018.05.13.
Milyen tényezők vezettek a Fidesz-KDNP elsöprő sikeréhez, és miért nem tudott az ellenzék több szavazót megszólaltatni?
A választás másnapjától kezdve számtalan cikk elemezte a kormánypárt kétharmados sikerének okait. Nyilvánvaló, hogy a politikai versenyben nem érvényesülhetett az esélyegyenlőség elve. Sokan sokszor írtak a választási rendszerről, a főleg vidéken érvényesülő fideszes médiatúlsúlyról és a választási csalásokról. Ezekkel itt nem foglalkozom. Fő kérdésem az, hogy az ellenzék miért nem tudott több választót megszólítani, mint 4 évvel ezelőtt, és hogy miért sikerülhetett ez a kormánypártnak. A háromrészes cikksorozat első része az ellenzéki sajtó szerepével, a második az ellenzéki pártok felelősségével, az utolsó pedig a kormánypropagandával foglalkozik. Az első részt itt lehet elolvasni.
Mivel csak gyér aktivistahálózattal rendelkeznek, természetes, hogy az ellenzéki pártok jobbára csak a sajtón keresztül tudtak eljutni az emberekhez, így jórészt csak ennek slágertémáival juthattak nagyobb felülethez.
Kérdés, próbálkoztak-e egyáltalán azzal, hogy maguk tematizáljanak, és programmal, jövőképpel és narratívával szolgáljanak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.